Koszfészek

A szombatom nem sikerül valami fényesre... Igazából mostanáig egyik napom sem, de eddig ez volt az alja. Illetve remélem, hogy nem csak eddig, hanem innen most már felfelé vezet az út. Reggel 10-kor kellett elhagynom a szobámat a hostelben, úgyhogy időben felkeltem és visszagyömöszöltem azt a kevés cuccot a táskákba, amiket kiszedtem. Mivel csak délre volt találkozóm az ingatlanügynökkel, ezért nem taxiztam, hanem tömegközlekedve küzdöttem át magam a városon a csomagokkal. Így is korán érkeztem volna, de a metrón felhívott az ügynök, hogy mégsem tud ott lenni, menjek be, szoba nyitva, kulcs a szekrényben, este fizessek a házban lakó „menedzsernél” (ő irányítja a kecót). Ennek még örültem is, legalább nem kell egy órát várni, egyből becuccolhatok. A ház egy régi, kétszintes épület, olyan, mint egy óriási családi ház, kb 10 szobával. A környék korrekt, de a városba vezető buszmegálló jó 15-20 percnyi gyalogútra van, szép dimbes-dombos kivitelben, szóval lehet majd sportolni reggelente a melegben befelé menet... A boltok és minden más is ilyen távolságban. Van ugyan a ház közelében is egy megálló, ami bevisz ebbe a kvázi központba (Neutral Bay Junction), de ahogy látom, ez a busz csak nagyon elvétve jár. A ház maga kívül-belül erőteljesen lepusztult. A szobámba érve először csak felhúztam dús szemöldökömet, majd miután körülnéztem, lekonyult az is, a hangulatommal együtt. Az ajtón belépve egy vastag szőnyeggel burkolt, fűrészporszerű kosszal fedett szoba fogadott, közepén egy jó nagy, szétesőfélben lévő íróasztallal a falon egy beépített szekrénnyel, mocskos, vastag függönnyel és rohadófélben lévő ablakkal.

(a szekrényben látszik, milyen volt a szőnyeg, mielőtt nekiestem ezzel az izével)

Később próbáltam odébbtolni az asztalt középről, mire kitört az egyik lába. Aztán próbáltam felemelni, mire a kezemben maradt az asztallap. Ennyiben hagytam. A függönyön egy méretes, kissé szőrös lábú, fekete pók ücsörgött. Az nyilvánvaló volt, hogy egyikünknek mennie kell, és az első gondolatom az volt, hogy megyek inkább én, de végül inkább behoztam a folyosón látott extraerős rovarirtó sprayt, és ő ment, én pedig folytattam új birodalmam felfedezését. (Jut eszembe, már az előtérben baljós gondolataim támadtak annak láttán, hogy ki van téve egy ilyen spray...). A szobából nyílik egy kis lyuk „sun room”, ide bezsúfoltak egy duplaágyat. Pont faltól falig ér, ami kicsit aggaszt, mert nem tudok benézni, miféle dolgok lakhatnak mellette-alatta. Mindenesetre egy jó húsban lévő, döglött csótányt később találtam előtte. Ebből a helyiségből nyílik a fürdő egy mini csapteleppel és egy zuhanyzóval, amit penészes zuhanyfüggöny választ el a vécékagylótól. A csap és a zuhany felett a polcok letörve, úgyhogy a tusfürdőt sem tudom hová tenni. Lementem a közös konyhába, az legalább pont olyan, amilyenre számítottam, vagyis szintén koszos, ragad minden, a hűtőt kinyitva dögletes bűz árad.

Mindennek tetejében a szobám túl messze van a routertől (megint), ezért a net is mesébe illő (hol van, hol nincs). Gondolom, hogy ezen elég szubjektív leírásból látszik, hogy nem voltam elragadtatva a látottaktól. Néhány perc gondolkodás után otthagytam mindent és visszabumliztam a hostelbe, hátha megvan még a szobám. Nem volt meg. Aztán felhívtam a másik hostelt, ahol tegnap mondtam le a 10 napra lefoglalt szobát. Az sem volt meg. Nem volt mit tenni, elmentem vettem tisztítószereket, gumikesztyűt és egy whisky-kolát, majd visszajöttem. Illetve még elmentem beszerezni ágyneműt is, mert az sincs. Persze fogalmam sincs arról, hol lehet ebben a városban ágyneműt venni, és net hiányában ennek utána sem tudtam nézni, úgyhogy kissé eltévedtem, és másfél óra mászkálás után kissé elegem is lett az egészből. Végül találtam, vettem egy lepedőt, és egy paplanhuzatot, hogy legyen mivel takarózni. Remélem, nem lesznek hideg esték, mert takaróm nincs (párna szintén nincs), és nem is akarok venni, mert költözni akarok... Szóval vissza a szállásra, whisky legurít, és takarít. Nem mondom, hogy kész, de holnapig elmegy, holnap mégegyszer megcsinálom. Este lementem a menedzserhez Ms. Shookouh-hoz, akiről kiderült, hogy egy egészen dekoratív, 30 körüli latin nő, aki az ötvenes, ősz, angol vagy ausztrál pasijával él itt. Egyből alá akarta íratni a 3 hónapos szerződést: 2 hét lakbér előre + 4 heti lakbérnek megfelelő kauciót, amit, ha előbb költözök, buktam, megtartják. Mondtam, hogy bocs, de most, hogy láttam a házat, ezt inkább mégsem írnám alá. Persze nem nagyon ugrálhattam, mert ha azt mondja, hogy OK, akkor viszlát, akkor mehetek egy parkba aludni. Kicsit értetlenül nézett, hogy mi is a bajom, de végül abban maradtunk, hogy kifizetek 4 hetet (kb 200e Ft...), nem fizetek kauciót, és 4 hét múlva legkésőbb kiköltözöm. Ez is valami. Ha hétfőn kiderül, hogy a meló sem jön össze, megyek is haza. Ebben a pillanatban nem is bánnám. Kértem, hogy segítsen már arrébb húzni az asztalt, behívtunk még egy srácot a folyosóról, egyszerre emeltük és szépen szét is jött több helyen. Legalább látja, hogy nem én törtem össze csalódottságomban... A falnál kicsit összeillesztettük és abban maradtunk, hogy ezt nem kellene mozgatni többé, majd egyszer megjavítják, vagy inkább kidobják. Szép derékszögben áll:

Miután elmentek, kiráncigáltam az ágybetétet az alvólyukból a szobába, itt legalább láttam, hogy nem bújkál alatta semmi. Igaz, hogy most elfoglalja nagyjából az egész szobát és át kell mászni rajta a fürdő felé is.. Közben kicsit lehiggadtam, összeszedtem magam és úgy döntöttem, hogy lesz ez még így se, szóval nézzük a jó oldalát, van hol aludnom egy ideig. Kipakoltam a ruháimat is, nem nagyon illik a kép a környezetbe:

Vasárnap megnézem, hova kell mennem hétfőn dolgozni, hétfőn pedig bemegyek az irodába és adok még egy esélyt Sydney-nek...

De addig is, eszembe jutott egy klasszikus, szóval semmi gáz: Mindig az élet napos oldalát nézd! (Taram taram... :D ).