Ünnepek

Ma, csak hogy szépen keretbe foglaljuk az évet, délután lementünk a partra. Január 1-jén még a Gold Coast-on strandoltunk, ma, december 31-én Manlyben. Soha rosszabb évzárást, és soha rosszabb évet. Ebben az évben sikerült valóra váltanom a régi álmom: Ausztráliában dolgozom. Az imént a saját albérletem erkélyéről néztem a 9 órai tűzijátékot Sydney toronyházai felett. Alig hiszem el.

Namind1, lassan ki kell találnom egy másik álmot, amit a következő néhány évben kergethetek, ezt kipipáltam :-)

Az „ünnepek” amúgy mindenféle karácsonyi és ünnepi hangulat nélkül teltek el. Se hó, se karácsonyfa, se család, se töltött káposzta. Szerencsére Hajni az európai hókáosz ellenére időben megérkezett 23-án. Nekem nem volt elég szabadságom ahhoz, hogy karácsony és szilveszter között ne kelljen dolgoznom, de azért nem volt vészes, mindössze 2 napra kellett bemennem. Itt ugyanis, ha egy ünnep hétvégére esik, az következő hét elején „visszaadják” azt szabadnapként. Mivel karácsony szombatra és vasárnapra esett, a hétfő és a kedd szabadnap lett, sőt, mivel január 1-je is szombat, a jövő hét hétfő is szabadnap. Az elmúlt egy hetet úgy lehetne összefoglalni, hogy szép helyeken sétálással töltöttünk napjainkat és jó volt... Most lassan indulunk ki a szabadba éjfélre, és amúgy is lusta vagyok, ezért szöveg helyett inkább bevágok sok képet az elmúlt néhány napból.

Boldog Új Évet!

Időközben kissé megviselődve bár, de épségben és időben megérkezett a "karácsonyi ajándékom" otthonról :-) Karácsonyfánk ugyan idén sincs, de a városban láttunk ma egyet biciklikből összerakva...

Boldog Karácsonyt mindenkinek!
H&V

Multi

Kedden elmentem a Johnson &Johnson Medicalhoz (JJM) a projektindító megbeszélésre, hogy megtudjam, mivel leszek elfoglalva az elkövetkező hetekben. A változatosságra nem lehet panaszom, a gyereksegítő nonprofit szervezet és a barátságos-laza Hurley után egy igazi mammutcéghez sodort a szél. A feladat kettős: egyrészt felmondott a kontrolling rendszeréért felelős ember, őt kell helyettesíteni, amíg nem találnak helyette valakit, másrészt fejlesztés - egy új leánycég pénzügyi modelljét és adatait is bele kell foglalni a rendszerbe. A helyettesítés része nem lesz egyszerű, a távozó ember 4 nap alatt próbál átadni mindent. A legjobbkor megy el, közvetlenül a havi és az éves pénzügyi zárás előtt, amikor a legnagyobb szívás van a pénzügyön. Január 1-től helyette minket fognak keresni, ha valami probléma adódik a folyamatban. Azt nem egészen értem, hogy sikerült éppen engem megtalálni ezzel a feladattal, de lassan meg kellene szoknom, hogy az előző munkahelyemhez hasonlóan néha itt sem nagyon tudják, mihez kezdjenek velem, ezért véletlenszerűen rámbíznak mindenféle munkát függetlenül attól, hogy értek-e hozzá vagy van-e benne tapasztalatom. Mintha azt gondolnák, hogy úgyis megoldja. Legtöbbször tényleg megoldom valahogy, aztán mikor épp kezdene tisztulni a kép, vége a projektnek, anélkül, hogy igazán elmélyülhetnék valamiben, amibe legközelebb már magabiztosan vágnék bele. Persze anno épp a változatosság miatt akartam tanácsadó lenni, mert nehezen bírok egy helyen huzamosabb ideig megmaradni, de most már olykor eljátszom a gondolattal, hogy átüljek egy időre az ügyfél oldalára. Nomind1, kicsit elkalandoztam, vissza JJM-hez. A projektet ezúttal szerencsére ketten csináljuk, az egyik legrégebben itt dolgozó tanácsadóval együtt, így van némi mozgásterem abban, hogy mit akarok csinálni, és mit nem. A cég tipikus amerikai multi, már-már viccesen túlszabályozott módon próbálják működtetni. A projektterv szerint egy napi produktív munkára plussz egy nap papírtologatás és dokumentálás jut. Így kétszer annyiba fog nekik kerülni az egész ahhoz képest, mintha csak simán megcsinálnánk a fejlesztést. A jó hír, hogy ezt itt ki is fizetik. Az első napom egy az egyben azzal ment el, hogy reggeltől estig online kurzusokat néztem 10 témakörben. Minden kurzus kb. 50 diából áll, olyan témakörökben, mint pl. a vállalat alapértékei, adatvédelem, korrupcióellenes szabályozások, etikus magatartás a munkahelyen. Mindegyik végén 15-20 kérdésből álló teszt, és addig nem kezdhettem el semmi egyébbel foglalkozni, amíg be nem mutattam mind a 10 sikeres vizsga kinyomtatott oklevelét az ezért felelős embernek. A témakörök és kérdések nagy része enyhén szólva sem volt rakétatudomány, ezért a végén már nem is nagyon olvastam el a diákat, mert soha nem értem volna a végére (a becsült időtartamokat összeadva inkább másfél nap lett volna), inkább nyomogattam a "következő dia" gombot a kurzus végéig, a tesztek többsége józan paraszti ésszel megoldható volt. Illetve nyilvánvaló volt, mit várnak válaszként. Például a szituáció: John, az XY vállalat ügynöke egy olyan kis országban dolgozik, ahol tudvalevően elburjánzott a korrupció. John megtudja, hogy egyik ügyfele, egy befolyásos kormányalkalmazott nagy rajongója a kubai szivaroknak. Ha John visz neki ajándékba néhány szivart, megsérti-e ezzel a cég korrupcióellenes szabályozását és etikai kódexét? A válasz igen... Vagy: Carol e-mailben értesíti kollégáját, Danielt, hogy aznap valószínűleg sokáig bent kell maradniuk a felhalmozódott munka miatt. Ha Daniel azt írja a válaszában, hogy nem gond, bármikor szívesen együtt tölti az éjszakát Carollal, az szexuális zaklatásnak minősül-e? A válasz igen... Azért voltak ezeknél nehezebb részek is, de semmi olyasmi, amire egy olvasás után ne lehetett volna válaszolni. Némi másodkézbeli tapasztalat birtokában külön pikáns volt az azzal foglalkozó fejezet, hogy mely eszközök megengedettek és melyek nem a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök forgalmának fellendítésére az orvoslátogatásban. Azt hiszem, nem ártana vetniük egy pillantást például a magyarországi gyakorlatra e téren :D A szituációkat néhol mini tanmesék keretében adják elő, ahol a képeken mindig kínosan ügyelnek arra, hogy a szerepeket eljátszók között egyenlő arányban legyenek nők és férfiak, feketék, fehérek és ázsiaiak. Ha egy képen beosztott és felettes látható, és az egyik nő, a másik férfi, akkor mindig a nő a főnök, ha fehérek és nem fehérek, akkor mindig a nem fehér a főnök. Semmiféle előítéletem nincs sem a feketékkel/ázsiaiakkal, sem a nőkkel szemben (sőt, az utóbbiakat kifejezetten kedvelem :D ), de azért ezt enyhén túlzásba vitték. Vagy az is lehet, hogy fehér férfiként esélyem nem lenne egy amerikai nagyvállalatnál nyomulni a ranglétrán? :D Ha már itt tartunk, az eddig látott cégeknél Sydney-ben nagyon sok bevándorló dolgozik (köztük én is), minimum 20-30%-ra tippelném az irodákban dolgozók között a nem ausztrálok arányát. Többségükben persze indiaiak és dél-kelet ázsiaiak, sok éve itt vannak, és akcentussal ugyan, de folyékonyan beszélnek angolul. Szóval megfelelő angol nyelvtudás és vízum birtokában nem csak takarítói és gyorséttermi állásokra lehet pályázni. Azt nem tudom, mekkora hátránnyal indulunk a helyiekkel szemben, de biztosan nem esélytelen a dolog, legalábbis amíg ennyire alacsony a munkanélküliség.

Egészség-ügyek

Ezen a héten rövid ittlétem alatt már másodszor vetült rám a betegség árnyéka. Végül ebből sem lett semmi komoly, nem kellett elmennem orvoshoz. Ez nagy megkönnyebbülés, mert azt sem tudom, hova kellene mennem, ha szükség lenne rá. Figyelmeztető jelnek megteszi, most majd utánanézek. Otthon kétévente egyszer megyek a háziorvoshoz, ezért ha jól jön ki a lépés, itt soha nem lesz rá szükség. Azt tudom, hogy keresnem kellene egy "Medical center"-t, ahol több általános orvos is rendel, és ott időpontot kérni. Sonny ugyanazt mondta erről, amit előzetesen is sejtettem: itt inkább ne legyek beteg. Az orvosi ellátás ugyanis nagyon drága errefelé. Persze nekem nincs ausztrál "állami" egészségbiztosításom, ami tovább rontja a helyzetet. A vízumhoz kötelező egészségbiztosítást kötni egy magánbiztosítóval (olyannal, és olyat, amit az állam elfogad), ezért kötöttem is. Természetesen a lehető legolcsóbbat, így csak a sürgősségi ellátást, műtéteket, kórházi tartózkodást fizeti, mást nem. Ez éves szinten átszámolva nagyjából 160ezer forintba kerül. Fejenként. Mégis reménykedek, hogy végül kidobott pénz lesz. Próbáltam utánanézni, mennyibe kerülne egy "háziorvosi" vizit, a legutolsó információ szerint, amit a neten találtam, 13ezer Ft körül van egy vizsgálat, de az is lehet, hogy ez "kerületenként" és centrumonként különbözik. Ez azért megnyugtató, nem fogok csődbe menni, ha influenzás leszek, bár a gyógyszerre -támogatás hiányában- további súlyos összegeket kellene kifizetni. A specialistákat, mint pl. a fogászatot viszont messziről el kell kerülni, horror sztorikat hallottam a csillagászati árakról. A recepciós lány fogszabályzója pl. 4000 dollárt kóstált. Múlt héten én a szemészeten gondolkoztam, mert néhány napig olyan vörös volt a jobb szemem, mint egy beszívott házinyúlé, de végül csak Visine-t vettem, és 3-4 nap alatt elmúlt. Lehet, hogy csak huzatot kapott a buszon, esetleg kihordtam egy enyhébb kötőhártyagyulladást, a lényeg, hogy most már jobb.
Pénteken hajnalban pedig arra ébredtem, hogy mintha valaki egy óriási kulcsot dugott volna a köldökömbe, aztán lassan forgatva elkezdte volna feltekerni rá a beleimet. Próbálkoztam halk nyögések közepette magzatpózba görnyedve megvárni, míg elmúlik, de sajna nem ment ilyen egyszerűen a dolog. A következő néhány órát nagyrészt a porcelánon töltve ismét volt időm elmélkedni azon, hogy akkor most hova is menjek, ha esetleg beszedtem valami vírust. Reggel aztán be sem mentem dolgozni, úgyis otthon végezhető feladatot kaptam. Inkább megüzentem, hogy nem érzem magam túl fényesen és szeretnék a saját fürdőszobám közelében maradni még egy ideig. Szerencsére ez is elmúlt magától, valószínűleg egyszerű gyomorrontás volt.
Csütörtökön a kollégákkal a szokásos heti összejövetelen egy indiai étteremben ebédeltünk. Egyik előző irományomban némileg lekicsinylően említettem az ausztrál konyhát, de itt azért meg kell jegyeznem, hogy Sydney-ben is lehet nagyon jókat enni. A közepesnek kinéző éttermekben is remek ételek vannak, ez az indiai sem volt kivétel ez alól. Ráadásul ebédidőben büfé jelleggel működtetik (mondhatni, svédasztal van indiai ételekkel), és mivel tényleg nagyon finom volt minden, elkövettem a klasszikus hibát, miszerint ha már ingyen van, megyek még egy kört. Az ételek többségéről fogalmam sem volt, így összekevertem mindent, és sikerült néhány különösen csípős fogást is kiválasztani. A végén öblítettem egy pohár borral és boldogan mentem vissza dolgozni. Este aztán már nem nagyon volt étványam, másnap pedig pláne nem voltam csúcsformában... Szóval ez lehetett a kiváltó ok.

Azt nem írtam még, hogy a Hurley projektet lezártam múlt héten, végeztem mindennel, amit akartak, így annak vége, legalábbis egyelőre. Sajnálom, szerettem volna oda visszajárni, afféle biztos pont lett volna. A jó hír az, hogy elégedettek voltak az ott végzett munkámmal, és ez a vezetőség fülébe is eljutott. Azóta kisebb feladatokat kaptam, és kétnaponta változott, hogy akkor hogyan tovább. Most úgy néz ki, hogy lesz egy hosszabb projektem, a Johnson&Johnson-nál, de fogalmam sincs arról, hogy pontosan mit is kell majd ott csinálnom. Hétfőn kiderül.

Bulvár

Úgy döntöttem, ma nem saját szürke életemről értekezek, inkább az itteni hírekről írok. Mivel itt is minden fuldoklik a bulvárban, a legilyenebbel kezdem...

A város Oprah lázban ég. Ha valaki hozzám hasonlóan nincs otthon a bulvárban: Oprah Winfrey az amerikai talk-show királynő, Magyarországon (azt hiszem) nem különösebben ismert, Amerikában és itt annál inkább. Olyasmi, mint Szulák Andrea, csak sötétebb és híresebb kiadásban. Egyesek egyenesen a világ egyik legbefolyásosabb emberének tartják. Hát nemtom, az viszont biztos, hogy az egyik leggazdagabb. Az ausztrál kormány állítólag nagyjából félmilliárd forintnak megfelelő dollárt fizetett neki, hogy jöjjön ide, fényképezkedjen néhány látványosságnál és a beszélgetős műsorát az Operaház előtt vegyék fel. Most, hogy néhány napot itt tölt, tele van vele a média. Úgy tűnik, rövid időre lenyomja az egyébként a csapból is folyó árvizeket, sáskajárást és Wikileaks-et. (Végülis inkább ő jöjjön errefelé, mint a sáskák, elég kemény videókat és képeket lehet látni az állam déli részén puszító rajzásról.) Oprah valószínűleg megérte a belé fektetett pénzt, nagy felhajtást csinált. A magam részéről nem vagyok egy Mónika Show rajongó, de lehet, hogy erre a felvételre én is elmentem volna az Operaházhoz, ha beférek. Egész pofás vendéglistát sikerült összehoznia: ott volt néhány ismert ausztrál: Russel Crow-val kezdte, aki ott lakik a közelben, majd Nicole Kidman és Hugh Jackman is megjelent. Jackman akciósztár stílusban egy drótkötélen száguldott át a tömeg fölött, de némileg elszámították a mutatványt és nem tudta behúzni a féket, így a csúszka végén akciósztárhoz kevésbé méltóan felkenődött a színpad hátulján található díszletekre. Egy kábel arconvágta, lett egy szép monoklija, de pár perc orvosi ellátás és jegelés után azért rendbe jött (de nyilvánvalóan nem adamantiumból van...).




Legalább van min csámcsogni. Ott volt Olivia Newton John, Jay-Z és Bono is a U2-ból, a zenét pedig Bon Jovi szolgáltatta, élőben. Lehetett volna Livin on a prayer-t üvölteni fonetikusan.
...és épp most olvastam, hogy a U2 ma is koncertezik, és erre a második koncertre még jegyek is lettek volna. Francba, el kellett volna menni, akár egyedül is. A tudósítás szerint, mivel néhány héten belül itt turnézik / turnézott a U2, a Bon Jovi, Leonard Cohen (ő is tegnap), a Muse, az Eagles és egy rakás egyéb híres banda, ezért a második U2 koncertre már nem tudták eladni mind a 65 ezer jegyet. Francba.

Namind1, egyéb hírek, amik itt a címlapokon szerepelnek: 10 év aszály után idén épp árvíz pusztít ezen a parton, közben Nyugat-Ausztráliában elkezdődni látszik a bozóttűz-szezon, az állam déli részén pedig egy Spanyolország méretű területen sáskajárás puszít. Általában sem túl barátságos a természet errefelé, de úgy tűnik, idén különösen kihúzták a gyufát. Múlt héten a természeti csapások mellett a Wikileaks körüli botrányok voltak fókuszban. A Wikileaks egy weboldal, ahol egy -ausztrál- katona az általa ellopott titkos amerikai diplomáciai iratokat tett közzé. Köztük például azt, hogy az ex ausztrál miniszterelnök, aki most épp a külügyminiszter, azt tanácsolta Hillary Clintonnak, hogy meg kell próbálni Kínát integrálni a nemzetközi közösségbe, de ha ez nem megy, akkor az amcsiknak fel kell készülniük az erő bevetésére Kínában. Kínos. Vagy hogy az ausztrál katonák Afganisztánban a legveszélyesebb küldetéseket csinálják, eközben a német és francia egységek a folklór fesztiválokkal szórakoztatják magukat. Szóval tudja a csóka, hogy kell barátokat szerezni... A lényeg, hogy megy a vita arról, hogy meg kell-e védeni a Wikileaks alapítójának jogait (merthogy ausztrál állampolgár), vagy hagyni kell, hogy a külföldi hatóságok "kezeljék" az ügyet. Abban biztosan nem lesz köszönet, ha az amerikaiakra bízzák.
Ezen a héten pedig a bankokat szabályozó új törvényjavaslat van a középpontban a nem-annyira-bulvár színtéren. A bankok itt is gonoszak, de azért nem annyira, mint nálunk, és itt is szabályozni akarják, hogy milyen feltételekkel változtathatnak utólag egyoldalúan a szerződési feltéteken. Azt már kitalálták, hogy a jövőben nem lehet szerződés-lezárási díjat szedni, a kamatok megállapításáról még megy a vita. Persze itt legalább árfolyam-para nincs, bár egyeseket már kezd zavarni, hogy túl erős az ausztrál dollár.

Fizetés és megélhetés

Múlt héten megkaptam az első havi fizetést. Mit mondjak, nagyon jól jött, gyomorszorító érzés figyelni, milyen ütemben szívják le az itt élés költségei az erőtlen forintokat az otthoni bankszámláról. 3 éve is kissé drágának tűnt minden, mikor 160 Ft körül volt az árfolyam,  de most, hogy otthon ügyesen játékpénzzé silányították a saját fizetőeszközünket, még súlyosabb a helyzet. Szerencsére ezentúl a dollárjaimból élek, így egy stresszfaktorral kevesebb, de az első hónap így is nagy érvágás volt (az árakról, költségekről lentebb). Az adók itt sem alacsonyak, de talán nem is annyira bicskanyitogatóan magasak, mint otthon. Feltételezem, hogy itt viszont be is fizetik őket, és nem minimálbérre jelentik be a népesség nagyobbik részét. Node visszatérve ide, azt terveztem, hogy megírom majd, milyen és mennyi adót vonnak le a bruttó fizetésből, de ezt nem tudom megtenni, mert a bérlapon nem nagyon részletezik, illetve van egy adókedvezmény, ami bizonyos összegig független a fizetéstől, így a százalékok értelmüket veszítik. Ez az adókedvezmény az "otthontól távol dolgozókat" támogatja, vagyis ha átmenetileg el kell költöznöd a lakóhelyedről egy másik városba a munkád miatt, akkor az ottani szállás költségei egy bizonyos maximumig leírhatók az adóból. Ezt nem épp arra találták ki, hogy a hozzám hasonló tengerentúli dolgozók szállásköltségeit csökkentsék, de végülis rá lehet húzni a dologra, hogy ez is átmeneti (max 4 év), ezért Sonny rá is húzta. Ügyes. Egyébként a nettó fizetés valahová a bruttó 60 és 70%-a közé esne az én kategóriámban, de ez csak tipp.  Tehát 30-40% közé esik az adó, és ebből még lejön a kedvezmény. A végeredmény pedig (ami viszont biztos) az lett, hogy ránéztem a bérpapíromra, és életemben először azt éreztem, hogy mindenféle bónusz és mozgóbér nélkül elégedett vagyok a fix nettó fizetésemmel és nem önti el a vér az agyamat ha ránézek a levont adó sorra. Ezt is megértem, kár, hogy nem Magyarországon. Ami még érdekes lehet (főleg a közelmúlt otthoni történéseinek fényében), hogy a cég a bruttó fizetés 9%-át "Superannuation" (röviden super) címen befizeti egy saját, elkülönített számlára, afféle nyugdíjjárulékként. Ilyen számlát munkába álláskor nyitni kell, csakúgy, mint normál bankszámlát, és ahhoz hasolóan ennek az egyenlegét is látom az internetbank felületen. Ebből lenne majd az itteni nyugdíjam egy része, illetve ha elhagyom Ausztráliát, akkor simán visszaigényelhetem és átutalják a bankszámlámra. Egyszerű és átlátható, nemigaz? Sokan, akik csak rövid időre jönnek ide dolgozni, nincsenek tisztában ezzel, és mikor elhagyják az országot, nem jelentkeznek ezért a pénzért, szóval ha idejöttök aztán elmentek, ne feledkezzetek meg erről! Mikor az első héten bementem bankszámlát nyitni, a bankár azt mesélte, hogy mostanáig több, mint 9 milliárd dollár (1800 milliárd forint...) gyűlt össze olyan super számlákon, amikért senki nem jelentkezik, és fejtörést okoz a kormánynak, hogy mi legyen ezzel a rengeteg pénzzel. De hiába, el nem veheti, hiszen nem az övé, hanem a nyugdíjjárulékot befizető emberek magántulajdona.
(A magántulajdonhoz pedig nem nyúlunk, akkor sem, ha megtehetjük, mert azt lopásnak hívják. Ugye...)

Most, hogy  bevétel oldalt kiveséztük, térjünk rá a költségekre. Mielőtt idejöttem, sokszor zaklattam az otthoni utazási ügynökségeket azzal, hogy márpedig mondják meg, mennyibe kerül havonta az élet Ausztráliában, mert tudnom kell a tervezéshez. Általában azt a választ kaptam, hogy "Attól függ..." Most már belátom, igazuk volt, nehéz ezt általánosságban megmondani. Ezért nem is próbálkozom ezzel, inkább csak néhány kiragadott példát sorolok a következőkben. Hogy ne kelljen szorozgatni, 200 Ft/AUD árfolyamon átszámítok mindent, bár pillanatnyilag még drágább a dollár (illetve olcsóbb a forint), de az egyszerűség kedvéért... A legnagyobb költség -nekem- a szállás, erről már írtam korábban. Majdnem 90 ezret fizetek egy hálószoba nélküli minilakásért hetente. Azért ilyen drága, mert viszonylag jó helyen van (20 perc alatt beérek a központba) és részben bútorozott. Ennyiért ki lehetne venni egy kicsit nagyobb, bútorozatlan egy hálós lakást kicsit kintebb, vagy még nagyobbat még kintebb, de a jó tömegközlekedés egyelőre többet ér, mint a helykínálat. Sydney a külvárosokkal együtt hatalmas, és nincs nagy kedvem órákat ingázni minden nap (így max másfél óra alatt minden ügyfélhez odaértem eddig...). A tömegközlekedés sem olcsó, a heti bérlet az első zónában 8200 Ft, a másodikkal együtt 9600 Ft. Szóval a lakás és a bérlet hetente majdnem annyiba kerül, mint Pesten havonta. A legjobb portálok, ahol utána lehet nézni az albérleteknek:
www.domain.com.au
www.realestate.com.au

Az élelmiszer sem olcsó, alább néhány alapélelmiszer ára. Ahova nem írtam márkát, az a legolcsóbb, leggagyibb saját márkás cucc, mint otthon a Tesco gazdaságos. Itt az olcsó szupermarketek a Woolworths és a Coles, ezeket érdemes keresni.
Kenyér (1 kg)        360 Ft
Flora margarin (500g)    750 Ft
Tejföl (300 ml)        300 Ft
Tojás             45 Ft
Tej             220 Ft
Joghurt (1 adagos)    400 Ft
Liszt (1 kg)        200 Ft
Cukor (1 kg)        300 Ft
Étolaj (1l)        960 Ft
Vöröshagyma (1 kg)    500 Ft
Burgonya (1 kg)        600 Ft
Alma (1 kg)        700 Ft
Banán (1 kg)        400 Ft
Ásványvíz (1,5 l)    180 Ft
Coca Cola (2 l)        700 Ft
Csirkemell filé (1 kg)    2400 Ft
kis Heineken (330 ml)    760 Ft
Marlboro        2600 Ft

További árak:
http://www.homeshop.com.au/website/home.jsp?FOLDER%3C%3Efolder_id=2534374302037950&bmUID=1292137215707&bmLocale=1614

Tanulságos, hogy 650 g-os szeletelt fehér saját márkás kenyeret a Woolworths-ben 220 Ft-ért lehet kapni, de ha nem akarod a leggagyibbat, a következő szint kb dupla ennyibe kerül, de kaphatsz akár 1000 Ft-ért is sokmagvas kenyeret. Egész kenyér a szupermarketben nem nagyon van, csak pékségekben. A péksüteményárak egyébként a leghajmeresztőbbek szerintem, 3 - 400 Ft alatt nem nagyon van kakaóscsiga vagy muffin. A tisztálkodószerek, mosószerek és egyéb vegyi áruk nem olyan vészesek, csak minél nagyobb kiszerelésben kell venni őket Egyéb költségek: ADSL 2+ internet hűségnyilatkozat nélkül (150 GB) - 12ezer / hónap, konditerem - 16ezer/hónap, benzin - 260 Ft/l, gyorsétterem menü (Meki) 1400 Ft-tól. Ruhákat és műszaki cikket még nem sokat vettem, de ezek nem tűnnek drágábbnak, mint otthon, még ilyen árfolyam mellett sem. Példáuk egy heti (!) albérlet áráért 81 cm-es LCD tévét lehet venni:
http://dicksmith.com.au/product/GE6426/vivo-81cm-32-quot-full-high-definition-lcd-tv
(igaz, ausztrál márka, de full HD...).

Azt hiszem, a fentiekből kitűnik, hogy nehéz lenne összehasonlítani az itteni árakat és fizetéseket az otthoniakkal, mások az arányok, de ennyi idő elteltével az az érzésem, hogy itt - ha megmaradna ez az állás - szignifikánsan jobb színvonalon élhetnék, mint otthon ugyanebből a munkából. Ha pedig ketten lennénk, és a páromnak is lenne egy "normál", otthonihoz hasonló állása, akkor igazi habzsi-dőzsi lenne... Az más kérdés, hogy bizonytalannak érzem a helyzetet és kicsit azt is gondolom, hogy nem illek bele a képbe ennél a cégnél, így pillanatnyilag semennyire nem tervezek előre, csak próbálok túlélni. Ez azért nem annyira rózsás, de a pénz és az időjárás egyelőre tartja bennem a lelket, úgyhogy ha nem küldenek, akkor nem megyek haza tavaszig :-)

És hogy valami felhőtlenül pozitívat is írjak: a hétvégéket itt is szeretem. Ma 2 heti esős idő után végre kisütött a nap, mentem is a partra nagylelkesen. Ezúttal készültem, így deszkát is tudtam bérelni. Az óceán 2 hete sem volt meleg, de mostanra az évszakhoz méltatlanul alacsony hőmérsékletűre, 14 fokosra hűlt. Viszont hétágra sütött az ausztrál nap, a 30 fokos levegőből felhevült testtel olyan volt bemenni a vízbe, mint a szaunából a merülőmedencébe. 5-10 másodpercig kellemes... Ezt megtapasztalván inkább belegyömöszöltem magam egy alulméretezett neoprén ruhába, ami könyöktől combközépig jólesően óvott, így csak a lábam többi részéről hittem, hogy elhal, mire kimegyek. Persze 14 fok egyáltalán nem olyan hideg, és 10 perc után meg is feledkeztem a vízhőmérsékletről. Hullámok csak elvétve voltak ma, szokatlanul csendes volt a víz, de nem görcsöltem ezen, szörfözni amúgysem tudok :-) Nagyrészt a deszkán hasalva ejtőztem, csak néhány akalmam volt igazán próbálkozni, de még így is elégedetten jöttem haza ebédelni.

Karácsonyi parti II.

Vasárnapra korai kelés (hajnali 4...) volt beütemezve, mert az volt a terv, hogy hőlégballonokról nézzük meg a napfelkeltét a völgy felett. Ez elméletben jól hangzott, de mikor nem egészen 4 óra alvás után megszólalt az ébresztő a telefonon, és némi bizonytalankodás után (mi vaaan? hol is vagyok? és miért csörög a mobil az éjszaka közepén??) már nem voltam annyira boldog, hogy ezt választottam, és nem a golfozást, 9 órától. Aztán realizáltam, hogy szakad az eső, ami a program törlésével volt egyenértékű. Arra már nem volt időm, hogy elgondolozzak azon, hogy az az iránt érzett megkönnyebbülés erősebb, hogy mégsem kell felkelni, vagy a csalódottág, hogy nem próbálhatom ki a hőlégballonozást, mert azzal a lendülettel vissza is aludtam. Pedig az előzetes képek alapján nem gyenge a látvány:

Legközelebb. Így viszont 9-ig aludtam, addigra az eső is elállt, és kipihenten vártam az aznapi bortúrát. Persze túra nem volt, mert mindenhova busszal vittek, de bor volt bőven. Az első borászatban reggeliztünk, elég "érdekesen" nézett ki a hely, nagyjából egy csarnokból próbáltak hangulatos pincészetet varázsolni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az egyik oldalon hordók állványokon, a másikon hatalmas rozsdamentes acéltartályok, mindemellé középen függönyök és kristálycsillágok lógtak a csarnok tartógerendáiról. A végeredmény inkább káosz, mint hangulat.

A többi hely jobb volt, de kiderült, hogy az itteni pincészetekben (legalábbis amennyit láttam) van minden, csak pince nincs. Minden nagyon szépen rendben van tartva, a birtokok rendezettek, a tőkék nyílegyenesen sorakoznak, még a fű is katonásra nyírva, az épületek tiszták és kifogástalanok, de valahogy túl steril az egész, nekem hiányzott a pincék dohos illata, vagy legalább valami, ami épp szétesőfélben van.

A reggelihez helyben készült pezsgőt szolgáltak fel, illetve volt tea és kávé is, de víz vagy gyümölcslé nem... Így kénytelenek voltunk korán kezdeni az alkoholizálást. Eztán ellátogattunk még három borászatba a környéken. A borászok itt is nagyon lelkesek, látszik rajtuk, hogy szeretik amit csinálnak és büszkék a borukra. Mindig kis irigységgel tölt el, mikor azt látom, hogy valaki ennyire szereti csinálni, amiből él, jól megél belőle, és ráadásul szemmel látható a munkája eredménye, csak körül kell néznie, és látja, mit épített fel, mit hozott létre. Jó lenne egyszer eljutni eddig, de egyelőre nincs ötletem, hogy csináljam.
Az ausztrál borokról otthon az a kép él, hogy nagy mennyiségben, ipari eszközökkel, viszonylag gyenge minőségben, de a méretgazdaságosságból következően olcsón állítják elő. Ebben persze van valami, de nem érdemes általánosítani, ezek a gazdák például saját bevallásuk szerint a minőségre helyezik a hangsúlyt a mennyiség helyett, és csak helyben vagy klubtagoknak árulják boraikat. Nem vagyok egy nagy szakértő, sokakkal egyetemben azt vallom, hogy az a jó bor, ami ízlik nekem, de amennyire meg tudtam ítélni, meglepően jó borokat kóstoltam vasárnap.

Az ebédről korántsem voltam ilyen jó véleménnyel, az étteremben a méltán nem híres ausztrál konyhához méltóan elég semmilyen volt a választék, fish & chips és társai. Össze sem lehet hasonlítani egy jó kis vidéki magyar borkostóláson felszolgált paraszttálakkal és pörköltekkel. Én a fantáziadúsan "egyszemélyes tál"-nak elnevezett étket választottam, valami fatányéros-szerűségben reménykedve. A hasonlóság annyiból állt, hogy különböző dolgok voltak rajta: kis darab báránysült, kis májkrém, kis sajt, kis kagyló, kis királyrák, kis ez kis az, és hozzá pirítós köretnek. Külön-külön minden egész jó lett volna rajta, de az ízek súlyosan ütötték egymást, és a végén még éhes is maradtam. Desszertre már nem volt idő, indult vissza a busz Sydney-be.

Összességében pozitívabb volt a hétvége, mint vártam, örülök, hogy láttam egy helyi borvidéket, a borok tényleg jók, a borászok jó fejek, csakúgy, mint otthon, a kollégák közül néhánnyal jól kijöttem (lásd lentebb), és értelmes ajándékot sikerült kapnom. Ha össze kellene hasonlítani ezt egy otthoni borkóstolóval, akkor mégis inkább arra szavaznék, és ezzel találtam valamit, ami otthon jobb, mint itt :-)

(x) Jut eszembe, a villányi Tamás Bátya Pincéje épp karácsonyi akciózik, remek bioboraik vannak, e-mailben tudok katalógust küldeni, vásároljatok, hátha kapok részesedést :-)

Karácsonyi parti I.

Múlt hétvégén került megrendezére a karácsonyi "parti" és kirándulás. Én teljesen megfeledkeztem erről, ha nem kapok emlékeztető levelet csütörtökön, simán lemaradtam volna róla. Előzetesen nem is bántam volna, nem volt kedvem az egészhez, de végülis nem volt vészes. Pénteken ebéd után indultunk az irodából Hunter Valley-be, ami egy borvidék három órányi buszútra Sydney központjától.

A helyszínválasztásnak örültem, szeretem a borokat és a "bortúrákat", gondoltam jó lesz látni a helyi Szépasszony-völgyet vagy Villányt és összehasonlítani az otthonival. A borvidéknek nincs igazi központja, nincs "pincesor", amit gyalog bejárva be lehet térni kóstolni, a borászatok a birtokokon vannak, egymástól viszonylag nagy távolságra, ezért mindenhova busszal mentünk (sajnos). Megérkezés után szétszórtak minket különböző birtokokon lévő vendégházakba. Mindössze négyen mentünk barátnő/feleség nélkül, minket egy külön házikóban szállásoltak el, ugyanazon a birtokon, ahol a vacsora volt, de kissé távolabb a központi épületektől. Kívülről a többiek vendégházaihoz képest elég lepattant faháznak nézett ki a szállás, főleg a többiek toszkán stílusú villáihoz képest.

Lakótársaim ezt látván tétován reklamálni kezdtek, nehogymár itt kelljen aludni, de aztán belül kifogástalan volt minden, minimum négycsillagosnak mondható külön szoba mindenkinek.

Értünk már nem jöttek vissza busszal, a tulaj elmagyarázta, merre kell keresztülsétálni a birtokon a vacsora helyszínére. Így is tettünk, 8-kor már ott boroztunk. Az étel felejthető volt, már most alig emlékszem, mit is ettem, úgyhogy talán hagyjuk is. Ezután következett a karácsonyi ajándék-játék, amihez fenntartásaim ellenére igyekeztem jó arcot vágni, és végül tényleg egészen vicces volt a dolog. Az ajándékokat felpakolták egy kis dobogóra, mindenki húzott egy számot (összesen 30-an voltunk barátnőkkel/feleségekkel együtt, pedig itt voltak a Melbourne-i kollégák is...). Az 1-est húzó kolléga választhatott először, majd ki kellett csomagolnia az ajándékot és felmutatni. Ez után a 2-es szám birtokosa eldönthette, hogy választ egy csomagot az emelvényről (amiről nem tudja, mi van benne), vagy elrabolja az előtte lévőtől. Aztán így tovább, mindenki választhatott, hogy elveszi az ajándékot bármelyik előtte húzótól (így a huszadik már 19-ből választhatott kedvére), vagy kockáztat és választ egy becsomagoltat. Ha valakitől egy később húzó elvette az ajándékot, akkor választhatott egy újat az emelvényről. Én nem túl szerencsésen a 4-est húztam, aztán az emelvényről kiválaszottam a legkisebb csomagot, ami két mozijegyet (illetve jegyre váltható utalványt) tartalmazott, aminek még örültem is. Szeretek moziba járni, és az ajándékok többsége vagy csoki / pia vagy kifejezetten haszontalan (pl karácsonyfaégő-készlet) volt. Persze Sonny, a pénzügyes Hong-Kongból, aki a 27-es volt elrabolta a jegyeket, erre megint húztam egy kicsit, ezúttal egy JB HI-FI utalványt. Ez arra lett volna jó, hogy vegyek 2 CD-t vagy egy DVD-t. Az utolsónak húzó lány (az új, dél-afrikai kolléga felesége) meglepetésre elrabolta Sonnytól a mozijegyeket, én pedig a húzás után odamentem hozzá és elcseréltem rájuk az utalványomat, így végül enyémek lettek az áhított mozijegyek. Így vagy úgy, mindig megszerzem, amit akarok :-)
Ezután rendeztek egy kvízjátékot is az asztaloknál.  Elsőre örültem, szeretem a kvízeket, de aztán kiderült, hogy kizárólag a TM1 szoftverrel kapcsolatos kérdéseket tartalmazott, ami azért (szerintem) elég hervasztó egy karácsonyi partin... Az este további részére már csak az ivás maradt. Kicsit erőlködtem, hogy megtaláljam a közös hangot a közelben ülőkkel, ami némileg felületesen, de azért sikerült. Mindenki elég visszafogottan ivott, senki nem nyomott be igazán, én pedig teljesen józan maradtam (elsütöttem az "Az első öt litert jól bírom..." idézetet, de senki nem ismerte, úgyhogy hagytam). Fél 12-kor jött a busz, a többiek felszálltak rá, mi pedig Sonnyval elindultunk vissza gyalog. A birtokon vaksötét volt, 100 méter múlva az orrunkig sem láttunk, csak sejtéseink voltak arról, hogy merre kellene menni az olivafák mentén. A mobilomat használtam zseblámpának, hogy ne essünk orra semmiben, Sonny ki volt akadva, hogy lehet így megszervezni valamit. Tényleg elég húzós volt, nem tudom, mit tettünk volna, ha eltévedünk. A semmi közepén voltunk, se út, se térerő, se semmi, segítséget sem tudtunk volna hívni, ott mászkáltunk volna a vaksötétben hajnalig. Arról nem beszélve, hogy korábban figyelmeztettek minket, hogy elég sok a kígyó azon a vidéken, úgyhogy csak óvatosan a fűben. Nem olyan játékkígyók, mint otthon, hanem igazi mérgeskígyók (ahogy az előző évadban írtam, a világ öt legmérgesebb kígyófaja Ausztráliában él). Kicsit aggódtunk, annak ellenére, hogy nem vagyok kígyófóbiás. Ez az egyik, a völgyben gyakori faj, a Keleti Barna Kígyó:

Megmar, meghalsz. Persze csak akkor harap, hogy ha fenyegetve érzi magát, ha tud, inkább elmenekül, de arra jutottam, hogy ha rálépek a sötétben, azt valószínűleg fenyegetésnek érzi. Végül persze nem találkoztunk kígyóval, és szerencsésen visszataláltunk a szállásra. Visszafelé viszont elég érdekes dolgokat mesélt Sonny. Például felhívta a figyelmemet arra, hogy a cégnél 4-5 ember van, aki 2 évnél régebben dolgozik itt, a többiek jönnek-mennek. És többnyire nem maguktól. Épp a múlt héten küldtek el egyik pillanatról a másikra két angol kollégát, akik ugyanolyan vízummal jöttek, mint én, az ok nem világos. A egyik, egy 40 körüli tanácsadó Szingapúrból jött át az állás kedvéért, a feleségével együtt. 6 hónapja voltak itt, épp vett egy autót és béreltek egy házat, le akartak telepedni, aztán pénteken, mikor ment volna haza, behívták az irodába, és közölték, hogy ennyi volt, viszlát. Kérte, hogy hadd maradjon még, mert 28 napon belül állást kell találnia, ha nem akarja elveszíteni a vízumot, és most, hogy jön a karácsony, ez reménytelen. A válasz: ez az ő gondja. Szóval mehet vissza Angliába, bukott mindent. A másik sráccal nem is találkoztam, 2 hónapja volt itt. Állítólag ugyanez történt tavaly egy japánnal, nála az volt az indok, hogy nem tökéletes az angolja. Khmm... Sonny szerintem eléggé megkedvelt, hogy ezeket elmondta, és azt tanácsolta, hogy egyrészt legyen B tervem, nézelődjek az álláspiacon, másrészt ne írjak alá semmi hosszabb távú szerződést (előfizetések, hitelek, ilyesmi). Nem tudom pontosan, mi baj volt ezekkel az emberekkel, de leginkább arra tippelek, hogy nem rosszindulat vagy személyes problémák állnak a háttérben, inkább az, hogy ha épp nincs sok munka, akkor "rugalmasan" visszavágják a költségeket (írtam, hogy nemrég lett oda egy ígéretes projekt). Elég jól fizetik a tanácsadókat, lehet, hogy ebből az következik, hogy nem halmoznak fel tartalékot a cégben, ezért, ha elérnek egy szintet a cash flowban, akkor vágás van... Az is lehet, hogy tévedek, de nem lettem boldog a hír hallatán, eddig sem éreztem szilárdnak a talajt a lában alatt, de most majdhogynem el is tűnt. Kezdhetek megint állást keresni, pedig már nagyon unom. Az elsődleges cél persze továbbra is Brisbane, Sydney-t afféle kiindulópontnak szántam, de ha valaki tud otthon valamit, ne habozzon megkeresni, minden lehetőség érdekel :-) Persze addig is megteszek mindent, hogy jó legyek itt.

Időközben rámesteledett, holnap (valószínűleg) folytatom a vasárnapi borkóstolással.

Az első "éles" projekt

Úgy tűnik, ma (szerdán) megcsináltam az első teljes kiszámlázható napomat egy ügyfélnél. Hétfőn voltam náluk először azzal a kollégával, aki eddig ott dolgozott. Azt mondta, egyéb bokros teendői miatt nem tudja folytatni ezt a projektet, egy másikra fog koncentrálni, így én veszem át a helyét. Az átadás-átvétel folyamatával nem sokat bíbelődött, pár mondatban összefoglalta a lényeget, aztán egy ideig nézegettem a modellt, igyekeztem megérteni, miről is szól ez az egész. Dokumentációt nem csináltak hozzá, egyetlen oldalt sem egy év alatt, így nincs mire támaszkodni, próbálom megérteni a logikát magamtól. Kedden segítettem neki megcsinálni ezt-azt, mire a nap végén közölte, hogy akkor ő szerdától nem jön, sok sikert, ha valami gáz van, hívjam. És tényleg nem jött. Az első két nap alatt azt szűrtem le, hogy a rendszer még fejlesztés alatt van, de igazából nincs pontosan meghatározott cél, és még hozzávetőleges projektterv sem készült. Kissé alul van menedzselve az ügy... Nem látom pontosan, hogy heti hány napot és meddig leszek itt, most épp a készlet-előrejelzések kidolgozásán munkálkodok, ez eltart néhány napig (remélem sikerül megoldani valahogy), aztán meglátjuk.
A cég maga viszont nagyon szimpatikus, igazi nekem való munkahely lenne :-) A neve "Hurley", a profilja pedig ruhák tervezése és forgalmazása. Főként szörfösöknek szóló ruházattal foglalkoznak, de a deszkás nadrágok, fürdőruhák és egyéb kiegészítők mellett van "utcai" rövidnadrág, farmer, póló, hátizsák és sapka vonal is a kínálatukban.

Otthon nem igazán ismert, de errefelé és az USA-ban a Hurley jól csengő márkanév, hasonló arculattal, mint (az otthon ugyancsak rika) Billabong vagy Quicksilver. Ebből, és a tényből, hogy pl. több százezer pólót és egyéb terméket adnak el évente, valami nagyobb cégre számítottam, de valójában afféle garázscégek tűnik, ránézésre nagyjából 15-20 ember dolgozhat a központi irodájukban. Nem gyártanak semmit, csupán megtervezik, reklámozzák és forgalmazzák a termékeiket. Miután megvannak a megrendelések, mindent távol-keleti gyártókkal gyártatnak le. Egy kis kétszintes épületben vannak északon, messze az üzleti negyedtől, a felső szinten néhány pénzügyes és egyéb adminisztrátor, az alsó szinten kb. 10-12 terméktervező. Ezen kívül vannak még az értékesítők a "terepen", akik eladják a termékeket az üzletláncoknak és kisebb üzleteknek. Ők állítólag általában profi szörfös múlttal rendelkeznek, csakúgy, mint a terméktervezők nagy része, így hitelesen tudják képviselni a márkát. Az irodában sem úgy néznek ki az emberek, mint az irodai dolgozók, mindenki saját márkás vagy hasonló stílusú öltözékben lazul, ha jó idő van van, akkor rövidnadrág-póló-papucs, ha hűvösebb, akkor maximum farmer. Figyelmeztetett is az elődöm, hogy lehetőleg ne menjek oda öltönyben, mert halálra fognak cikizni :-) Ez nagy öröm számomra, nagyon unom az öltönyöket.
A céget néhány éve megvette a Nike, így most tulajdonképpen a cégcsoport részei. A kolléga elmondása szerint ez előtt még nagyobb volt a lazaság, de a Nike, mint anyavállalat -amerikai multicégként- igyekezett valami céges formát ráerőszakolni a bagázsra, például olyan eszeveszett dolgokat erőltetett rájuk, hogy reggel időben menjenek be dolgozni, vagy legalább munkaidőben legyenek józanok. Ez azért mára sikerült (bár a "kreatív munkatársakkal", vagyis a terméktervezőkkel még nem beszéltem...), de alapvetően tetszik az ottani vállalati kultúra. Első látásra megkedveltem a céget, ezért remélem, hogy minél több időt dolgozhatok náluk, és nem kell gyorsan átmennem egy bankhoz vagy begyöpösödött multihoz.