Ausztrália Nap, harmadszor

Szerdán munkaszüneti nap volt, az Ausztrália Nap alkalmából. Ez pont olyan, mint nálunk augusztus 20-a, az Államalapítás Ünnepe, azzal a különbséggel, hogy míg otthon kineveztek egy napot erre, esetükben tényleg pontosan tudni lehet, hogy ezen a napon (1788. január 26-án) alapították meg Ausztráliát az Egyesült Királyság fegyencgyarmataként. Pontosabban a tizenegy fegyencszállító hajóból álló flotta kapitánya, Arthur Phillip megérkezésük után ezen a napon tűzte ki a brit lobogót a mai Operaház helyén, jelezve a kolónia megalapítását. Annak ellenére, hogy ez egy történelmi tény, másnap az Ügyfélnél az egyik ausztrál kolléga megkérdezte, tudom-e, hogy Ausztrália Napon James Cook partraszállását ünneplik, mert sok ausztrál sincs tisztában vele, hogy miért is vannak ezek a rendezvények és munkaszüneti nap. Inkább kitértem a válaszadás előtt, olyasmit válaszolva, hogy ühüm, érdekes. Erről jut eszembe, a minap láttam egy érdekes reklámot a tévében, egy családfakutató céget ajánlottak. Mottó: „Találd meg elítélt ősödet!”.
Érdekes módon az idei már a harmadik olyan Ausztrália Nap volt, amelyet Sydney-ben töltöttem. Tavaly és 2007-ben is csak 3 napot voltam itt, de épp ilyenkor. Így aztán az idén már nem nyomakodtunk ki a tűzijátékra és a hasonló tömegrendezvényekre, láttunk már eleget. Azért néhány órára bementünk sétálni a Hyde Park-ba és a Rocks városrészbe és belenéztünk néhány koncertbe is.

Hajni a parkban elcsípett néhány magyar szót a közelben sétáló két sráctól és teketóriázás nélkül leszólította őket. Jellemző. Én már csak azt vettem észre menet közben, hogy nem hozzám beszél, hanem a másik oldalra. Megálltunk és bemutatkoztunk, ők angolt tanulnak és mellette dolgoznak, egyikük 8 hónapja, a másikuk néhány hete van itt. Ők is kellőképpen meglepődtek, mert elmondásuk szerint itt a magyarok nem nagyon keresik egymás társaságát. Ha jobban figyelek előtte, észrevehettem volna, hogy magyarok anélkül, hogy megszólalnak: egyikük Chuck Norris-os pólóban volt, milyen más nemzet fia venne fel ilyesmit? :-) (Nekem is van egy hasonló, Bud Spencer fejjel, de épp nem az volt rajtam.) Megegyeztünk, hogy bejelölnek a FB-on, és ez azóta meg is történt. Kíváncsi vagyok, lesz-e folytatás.

Korábban kiszúrtam a programban a „Hungry Kids of Hungary” („Éhes magyar gyerekek”) című produkciót. Ezt már tavaly Brisbane-ben is láttuk egy plakáton, de fogalmunk sem volt arról, mi lehet, aztán el is felejtettük. Szinte láttam lelki szemeim előtt a hátrányos helyzetű kölköket valami nagyon kínos előadással pénzt gyűjteni, de ezúttal előre kigugliztam, mi ez pontosan. Egy együttes, aminek az égvilágon semmi köze nincs Magyarországhoz. Ausztrálok, valószínűleg csak viccesnek találták ezt a „szójátékot”, ezért adták maguknak ezt az idióta nevet. Éljen az országimázs. Az ismertető szerint indie-pop zenét játszanak, mi inkább csak simán unalmasnak és semmilyennek találtuk, negyed óra múlva ott is hagytuk a koncertet. Egy másik színpadon viszont a Tijuana Cartel nevű együttes nekem sokkal jobban bejövős zenét nyomott, ezt hallgattuk egy darabig. Szeretem, mikor jazzt, világzenét, akármit kombinálnak elektronikus alapokkal, ezek pedig épp ezt tették, csak nem jazzel, hanem flamencoval és egyéb spanyol gitárzenével, ami már délután 6 órakor is ugrálásra késztette a színpad közelében lévőket, ami nem kis eredmény.



Az egyik rendezvényen a kezünkbe nyomtak egy-egy zászlócskát is. Én nem vagyok az a nagy zászlólengetős típus otthon sem, egy idő után már inkább zavart, mert nem tudtuk hova tenni, de kidobni egy szemetesbe mégsem akartuk nyilvánosan, mi van, ha elkapnak nemzeti jelkép megsértéséért vagy ilyesmi. Úgyhogy cipeltük egy ideig.

Persze az élet nem csak játék és mese, dolgoztunk 4 napot ezen a héten is. Hajni a munkahelyén a libanoni helyettes főnökasszony (Sam) és a nepáli szakács között őrlődik. Ezek ketten nehezen állják ki egymást, Hajni pedig a nem nevető harmadik a játszmában. Eleinte semleges volt, igyekezett mindkettővel jóban lenni, de e hét végére úgy látom, eldőlt a meccs, Hajni Sammel van. Ez nekem kevésbé jó hír, mert eleinte Hajni hordta haza a jobbnál jobb szendvicseket vacsorára, amit a szakács készített neki, de így ez a forrás el fog apadni. Vagy ha nem, akkor sem biztos, hogy bölcs dolog lesz megenni azokat a szendvicseket... A fizetését sem kapta meg múlt pénteken, csak egy részét, a pakisztáni tulaj azt mondta neki, nyisson bankszámlát, mert utalni akarja. Ez megtörtént, kíváncsian várjuk, jön-e a maradék pénz keddig. Azon is megy a filózás, beiratkozzon-e végre angolra. Azt terveztük, hogy befizetünk két hetet, és kipróbálja, hogy bírja a fél 8-tól 2-ig munkát, aztán a 4-től negyed 9-eg iskolát. Sajnos kiderült, hogy 2 hétre nagyon nem éri meg befizetni, mert aránytalanul drága a beiratkozási díjjal együtt. 5 hétre már érdemesebb lenne, így most azzal próbálkozunk, hogy belemegy-e az iskola abba, hogy a felénél tartson egy hét szünetet, aztán meglátjuk az így összesen 6 hét után, hogy folytassa-e. Reméljük, ez is rendeződik jövő héten, valószínűleg így is eléggé próbára tesszük a szervezésben segítő ismerősünk türelmét a tilitolizással :-)
Mennem kell, mindjárt kezdődik a férfi egyes döntője az Austral Openen... Tegnap egy bárban néztük a női döntőt, Clijsters lenyomta Li Na-t, örültem. Ha már sport, még gyorsan annyi, hogy Ausztrália bejutott az Ázsia Kupa döntőjébe, de itt olyannyira nem népszerű a foci (legalábbis ez az érzésem), hogy nekem gyakorlatilag fel sem tűnt, hogy Ázsia Kupa van és jól játszik a csapatuk. Nem beszéltek róla a munkahelyen, és a hírcsatornán, ahol néhány hete félóránként beszámoltak a nagy krikett-derbi állásáról, mikor az angol csapat öt napon keresztül játszott az ausztrállal, a fociról semmi. Aztán egyszercsak egy 30 másodperces hír, miszerint bejutottak a döntőbe. Képzeljük el ugyanezt Európában az EB-vel kapcsolatban... Végül tegnap kikaptak Japántól, így az ezüst az övék.