Karácsonyi parti I.

Múlt hétvégén került megrendezére a karácsonyi "parti" és kirándulás. Én teljesen megfeledkeztem erről, ha nem kapok emlékeztető levelet csütörtökön, simán lemaradtam volna róla. Előzetesen nem is bántam volna, nem volt kedvem az egészhez, de végülis nem volt vészes. Pénteken ebéd után indultunk az irodából Hunter Valley-be, ami egy borvidék három órányi buszútra Sydney központjától.

A helyszínválasztásnak örültem, szeretem a borokat és a "bortúrákat", gondoltam jó lesz látni a helyi Szépasszony-völgyet vagy Villányt és összehasonlítani az otthonival. A borvidéknek nincs igazi központja, nincs "pincesor", amit gyalog bejárva be lehet térni kóstolni, a borászatok a birtokokon vannak, egymástól viszonylag nagy távolságra, ezért mindenhova busszal mentünk (sajnos). Megérkezés után szétszórtak minket különböző birtokokon lévő vendégházakba. Mindössze négyen mentünk barátnő/feleség nélkül, minket egy külön házikóban szállásoltak el, ugyanazon a birtokon, ahol a vacsora volt, de kissé távolabb a központi épületektől. Kívülről a többiek vendégházaihoz képest elég lepattant faháznak nézett ki a szállás, főleg a többiek toszkán stílusú villáihoz képest.

Lakótársaim ezt látván tétován reklamálni kezdtek, nehogymár itt kelljen aludni, de aztán belül kifogástalan volt minden, minimum négycsillagosnak mondható külön szoba mindenkinek.

Értünk már nem jöttek vissza busszal, a tulaj elmagyarázta, merre kell keresztülsétálni a birtokon a vacsora helyszínére. Így is tettünk, 8-kor már ott boroztunk. Az étel felejthető volt, már most alig emlékszem, mit is ettem, úgyhogy talán hagyjuk is. Ezután következett a karácsonyi ajándék-játék, amihez fenntartásaim ellenére igyekeztem jó arcot vágni, és végül tényleg egészen vicces volt a dolog. Az ajándékokat felpakolták egy kis dobogóra, mindenki húzott egy számot (összesen 30-an voltunk barátnőkkel/feleségekkel együtt, pedig itt voltak a Melbourne-i kollégák is...). Az 1-est húzó kolléga választhatott először, majd ki kellett csomagolnia az ajándékot és felmutatni. Ez után a 2-es szám birtokosa eldönthette, hogy választ egy csomagot az emelvényről (amiről nem tudja, mi van benne), vagy elrabolja az előtte lévőtől. Aztán így tovább, mindenki választhatott, hogy elveszi az ajándékot bármelyik előtte húzótól (így a huszadik már 19-ből választhatott kedvére), vagy kockáztat és választ egy becsomagoltat. Ha valakitől egy később húzó elvette az ajándékot, akkor választhatott egy újat az emelvényről. Én nem túl szerencsésen a 4-est húztam, aztán az emelvényről kiválaszottam a legkisebb csomagot, ami két mozijegyet (illetve jegyre váltható utalványt) tartalmazott, aminek még örültem is. Szeretek moziba járni, és az ajándékok többsége vagy csoki / pia vagy kifejezetten haszontalan (pl karácsonyfaégő-készlet) volt. Persze Sonny, a pénzügyes Hong-Kongból, aki a 27-es volt elrabolta a jegyeket, erre megint húztam egy kicsit, ezúttal egy JB HI-FI utalványt. Ez arra lett volna jó, hogy vegyek 2 CD-t vagy egy DVD-t. Az utolsónak húzó lány (az új, dél-afrikai kolléga felesége) meglepetésre elrabolta Sonnytól a mozijegyeket, én pedig a húzás után odamentem hozzá és elcseréltem rájuk az utalványomat, így végül enyémek lettek az áhított mozijegyek. Így vagy úgy, mindig megszerzem, amit akarok :-)
Ezután rendeztek egy kvízjátékot is az asztaloknál.  Elsőre örültem, szeretem a kvízeket, de aztán kiderült, hogy kizárólag a TM1 szoftverrel kapcsolatos kérdéseket tartalmazott, ami azért (szerintem) elég hervasztó egy karácsonyi partin... Az este további részére már csak az ivás maradt. Kicsit erőlködtem, hogy megtaláljam a közös hangot a közelben ülőkkel, ami némileg felületesen, de azért sikerült. Mindenki elég visszafogottan ivott, senki nem nyomott be igazán, én pedig teljesen józan maradtam (elsütöttem az "Az első öt litert jól bírom..." idézetet, de senki nem ismerte, úgyhogy hagytam). Fél 12-kor jött a busz, a többiek felszálltak rá, mi pedig Sonnyval elindultunk vissza gyalog. A birtokon vaksötét volt, 100 méter múlva az orrunkig sem láttunk, csak sejtéseink voltak arról, hogy merre kellene menni az olivafák mentén. A mobilomat használtam zseblámpának, hogy ne essünk orra semmiben, Sonny ki volt akadva, hogy lehet így megszervezni valamit. Tényleg elég húzós volt, nem tudom, mit tettünk volna, ha eltévedünk. A semmi közepén voltunk, se út, se térerő, se semmi, segítséget sem tudtunk volna hívni, ott mászkáltunk volna a vaksötétben hajnalig. Arról nem beszélve, hogy korábban figyelmeztettek minket, hogy elég sok a kígyó azon a vidéken, úgyhogy csak óvatosan a fűben. Nem olyan játékkígyók, mint otthon, hanem igazi mérgeskígyók (ahogy az előző évadban írtam, a világ öt legmérgesebb kígyófaja Ausztráliában él). Kicsit aggódtunk, annak ellenére, hogy nem vagyok kígyófóbiás. Ez az egyik, a völgyben gyakori faj, a Keleti Barna Kígyó:

Megmar, meghalsz. Persze csak akkor harap, hogy ha fenyegetve érzi magát, ha tud, inkább elmenekül, de arra jutottam, hogy ha rálépek a sötétben, azt valószínűleg fenyegetésnek érzi. Végül persze nem találkoztunk kígyóval, és szerencsésen visszataláltunk a szállásra. Visszafelé viszont elég érdekes dolgokat mesélt Sonny. Például felhívta a figyelmemet arra, hogy a cégnél 4-5 ember van, aki 2 évnél régebben dolgozik itt, a többiek jönnek-mennek. És többnyire nem maguktól. Épp a múlt héten küldtek el egyik pillanatról a másikra két angol kollégát, akik ugyanolyan vízummal jöttek, mint én, az ok nem világos. A egyik, egy 40 körüli tanácsadó Szingapúrból jött át az állás kedvéért, a feleségével együtt. 6 hónapja voltak itt, épp vett egy autót és béreltek egy házat, le akartak telepedni, aztán pénteken, mikor ment volna haza, behívták az irodába, és közölték, hogy ennyi volt, viszlát. Kérte, hogy hadd maradjon még, mert 28 napon belül állást kell találnia, ha nem akarja elveszíteni a vízumot, és most, hogy jön a karácsony, ez reménytelen. A válasz: ez az ő gondja. Szóval mehet vissza Angliába, bukott mindent. A másik sráccal nem is találkoztam, 2 hónapja volt itt. Állítólag ugyanez történt tavaly egy japánnal, nála az volt az indok, hogy nem tökéletes az angolja. Khmm... Sonny szerintem eléggé megkedvelt, hogy ezeket elmondta, és azt tanácsolta, hogy egyrészt legyen B tervem, nézelődjek az álláspiacon, másrészt ne írjak alá semmi hosszabb távú szerződést (előfizetések, hitelek, ilyesmi). Nem tudom pontosan, mi baj volt ezekkel az emberekkel, de leginkább arra tippelek, hogy nem rosszindulat vagy személyes problémák állnak a háttérben, inkább az, hogy ha épp nincs sok munka, akkor "rugalmasan" visszavágják a költségeket (írtam, hogy nemrég lett oda egy ígéretes projekt). Elég jól fizetik a tanácsadókat, lehet, hogy ebből az következik, hogy nem halmoznak fel tartalékot a cégben, ezért, ha elérnek egy szintet a cash flowban, akkor vágás van... Az is lehet, hogy tévedek, de nem lettem boldog a hír hallatán, eddig sem éreztem szilárdnak a talajt a lában alatt, de most majdhogynem el is tűnt. Kezdhetek megint állást keresni, pedig már nagyon unom. Az elsődleges cél persze továbbra is Brisbane, Sydney-t afféle kiindulópontnak szántam, de ha valaki tud otthon valamit, ne habozzon megkeresni, minden lehetőség érdekel :-) Persze addig is megteszek mindent, hogy jó legyek itt.

Időközben rámesteledett, holnap (valószínűleg) folytatom a vasárnapi borkóstolással.