2010. november 28., vasárnap

Hétvége - Part, Powerhouse Museum

Szombaton olvastam, hogy leesett otthon az első hó. Részemről nagyon utálom a havat, így ezt megtudván rögtön kicsit jobban éreztem magam itt. Főleg, miután ide 29 fokot és napsütést ígértek az időjósok. Nem tehettem mást, ismét megcéloztam a partot. Mivel ezúttal is a deszka-bérlés járt az eszemben, és múlt héten sehol nem találtam a neten emlegetett, 4 dollárért bérelhető értékmegőrzőket a strand közelében, ezúttal mindenféle értéket itthon hagytam, nehogy elvigyék, amíg én önfeledten esek-kelek a vízben. Váltóruhát sem vittem, papucsban, 30 dollár készpénzzel és egy törölközővel felszerelve szálltam buszra. Hiba volt. A kölcsönzéshez szükség lett volna egy letétbe helyezhető fényképes igazolványra is. Szóval a szörfözés megint elmaradt, de nem nagyon izgatott a dolog. Végülis visszajöhetek holnap, jövő héten, vagy akármikor. Lehet, hogy épp tudatosult bennem, hogy nem egyhetes nyaraláson vagyok itt, nem kell belesűríteni mindent pár napba. Minek kapkodni, nem sürget senki és semmi. Különben is, a nyár még csak most kezdődik... Az idő tényleg szép volt, süttettem a hasamat a nappal, egy ideig néztem a szörfözőket és a szörfözéssel próbálkozókat, majd eljöttem haza.
Ha már így alakult, elhatároztam, hogy megejtem a karácsonyi bevásárlást is, végülis időm mint a tenger. Azt még nem írtam, hogy múlt héten jött a levél marketingesünktől, hogy a kétnapos karácsonyi kiránduláson ajándékozás is lesz, mindenki vegyen 20 dollár értékben valamit, és majd később megírja, hogy milyen módon dől el, ki kinek adja. Mint az óvodában. Nem tudom, miért kell ez, nagy volt a kísértés, hogy ennek szellemében valami olyasmit vegyek, ami kifejezi, mit gondolok az ötletről. Vehettem volna pl matchboxot vagy G.I.Joe játékkatonát, de hátha nagyon kilógna a lóláb, vajon ki lehet ilyen cinikus szemétláda a cégnél (bár egyelőre nem ismer senki, hátha nem jönnének rá...). Aztán megembereltem magam, és úgy döntöttem, normális ajándékot veszek. Az egy hét alatt sikerült elfelejtenem a keretet (jellemző), valamiért 40 dollárra emlékeztem, így elhatároztam, hogy könyvet vagy könyveket ajándékozok, attól függően, mennyibe kerülnek. Bementem egy közepes méretű könyvesboltba az egyik plázában, és csodák csodájára minden megvolt, amit akartam. Meg is vettem kettőt a kedvenceim közül, N. Hornby-tól a High Fidelity-t (Pop, csajok, stb.), és W. Gibson-tól a Neuromancert. Bárki is lesz az ajándékozott, nem érdemli meg :-) (és remélem, hogy legalább az egyiket nem olvasta). A Neuromancer helyett még filóztam kicsit a New York trilógián, esetleg valami Kundera vagy Márquez művön, de aztán arra jutottam, hogy a cégnél majd' mindenki informókus, úgyhogy valószínűleg egy Gibson könyvet jobban tudnak majd értékelni. Negyed óra alatt megvettem mindent, ezzel le is tudtam a karácsonyi bevásárlás felét (már csak egy valakinek kell vennem vmit...). Sőt, véletlenül megláttam a polcon egy otthon ritkaságszámba menő SF klasszikust is (Card: Végjáték), úgyhogy azt sem bírtam otthagyni, így mondhatni a saját ajándékom is megvan :-) Egyébként itt is elkezdett tombolni a karácsonyi láz, mindenhol karácsonyi dekoráció, karácsonyi zene, karácsonyi leárazások. Novemberben. 30 fokban. Kissé hiteltelennek érzem. Természetellenesnek, mint ahogy a múlt heti ügyfélnél feldíszitett "karácsonyfát" is:

Elég súlyos.

Ma (vasárnap) borongós idő volt, ezért nem mentem vissza a partra (amúgyis kezd úgy kinézni a fejem, mint aki szoláriumban alszik ágy helyett), inkább a Powerhouse Museum-ot választottam programnak. Nem nagy eresztés, de van néhány érdekes kortárs művészeti és design kiállítás, pl egy híres fotóművész 4 évtizedes munkásságáról:


Vagy egy nemzetközi designverseny díjazottaiból, és a számítástechnika és robotika történetéről (lehet Touring tesztet csinálni...). Van egy közlekedés-történeti rész, ahol épp az űrhajózás a kiemelt téma. Gyerekkoromban nagy SF rajongó voltam (hangsúlyozottan SF, nem fantasy :D), és valahol mélyen kicsit úgy is maradtam, úgyhogy nagy beleéléssel bámultam a különböző kiállítási tárgyakat, mint pl két összekapcsolt Szojuz modult, egy holdjárót, a Holdról visszahozott kőzetdarabot, vagy egy leszerelt rakétahajtóművet és egy orosz visszatérő-egységet.

Elég kemény lehet ebben két vagy három embernek összepréselődve szó szerint visszaesni a Földre mindenféle meghajtás vagy irányítás nélkül az űrből. Van egy kamra, amiben a NASA képezte ki a nemzetközi űrállomásra készülő legénységet az ottani viszonyok elviselésére. Persze nincs benne súlytalanság, az illuziót úgy teremtik meg, hogy egy átlátszó csőben állsz és az "űrállomás" belseje folyamatosan forog körülötted. Kivülről nézve semmi különös, de belül néhány perc után már néha el lehet veszíteni az egyensúlyt és az irányérzéket egyhelyben állva is. Szóval gyönyörködtem, eddig NASA logót is csak filmen láttam, nemhogy űrállomás-belsőt.

Volt egy 80-as évek kiállítás is, amire nem nagyon akartam bemenni, végülis még emlékszem a 80-as évekre, de végül mégis beugrottam. Megérte, jókat mosolyogtam. Jacko és egyéb sztárok fellépőruhái, az INXS által megnyert MTV Music Awards szobrocska...


...és mindenféle, akkoriban menőnek számító cucc megtalálható. Mostanában volt a frontember, Michael Hutchence halálának évfordulója, úgyhogy tisztelegjünk is előtte egy örökzölddel.



Fura volt egy múzeumban látni olyasmiket, amelyek már az én életemhez is hozzátartozak, de jókat derültem rajtuk és nosztalgiáztam.

Egy időre pl leragadtam egy Commodore 64-nél, Wizard of Wart játszani :-)

Volt egy tipikus szobarészlet kétkazettás magnóval és korabeli plakátokkal:

Előtte egy apuka magyarázta a kisfiának, hogy "Látod fiam, anyu szobája is pont így nézett ki akkoriban".  Kicsit öregnek éreztem magam. Bár nekem soha nem engedték meg, hogy plakátokat ragasszak a tapétára otthon, de azért az, hogy egy kamasz szobája pont úgy festett akkoriban Sydney-ben, mint az unokatesómé Nagyrécsén, jól mutatja, hogy a globalizáció nem annyira újkeletű jelenség :-)
Persze szólt a zene is, sőt, volt egy néhány négyzetméteres üvegfalú helyiség, a plafonon diszkógömbbel és fényekkel, diszkózenével, a falakra pedig 80-as évekbeli (értsd: idétlen) ruhákba öltözött, táncoló, ugráló tömeget vetítettek, hogy visszaadják a korabeli hangulatot. Jó volt, látszik, hogy itt legalább már megtalálták a helyét a 80-as évek diszkóslágereinek. Egy múzeumban.

3 megjegyzés:

  1. Hát igen, rég volt, szép volt, talán igaz sem volt.
    Természetesen, én arra is emlékszem, hogy Nektek nem a 64-es, hanem már a Commodore 128-as számítógépetek volt. Akkoriban elég menőnek számított.

    L.

    VálaszTörlés
  2. Zseniális, itt is van egy ilyen múzeum, már ki is pipáltuk. BTW nem gondoltam volna, hogy Neked a Neuromancer az egyik kedvenced ;)

    VálaszTörlés
  3. Az én c64-esemen nem volt hátul bordázat...
    Wizard, de király! Volt örökélet-kódunk, van egy olyan sokadik pálya, hogy "THE PIT", nem volt egyáltalán fal, aki gyorsabban jött ki és lőtt, az maradt életben...
    Vili, keveset írsz a melóról, munkahelyi beilleszkedésről mostanában. Minden jól halad?

    VálaszTörlés