Az első bevetés

Vasárnap későn este kaptam egy e-mailt a két ügyvezető közül az egyiktől, Bentől, miszerint hétfőn és kedden egy bemutató alkalmazást készít egy lehetséges ügyfélnek, segíthetnék neki ebben. Kedden pedig elmehetnék egy régi ügyfélhez, ahol egy kolléga oktatást tart, megnézhetném, hogy csinálja. A jövőre nézve kissé baljós előjelnek vettem, hogy vasárnap este küldözget ilyen emaileket (végülis Ausztrália, lazaság, easy-life...), de azért nem bántam, bemelegítésnek jók az ilyesmik. Múlt héten úgysem nagyon haladtam semerre, pedig határozottan szükségem lenne valami könnyed feladatra, hogy felvegyem a ritmust. Így hétfő reggel bementem és vártam a hívást. Szokás szerint senki nem volt bent, kicsit később megérkezett a másik ügyvezető, Jason. Telefonálgatott az irodájában, aztán odajött az asztalomhoz, és nekem szegezte a kérdést: „Készen állsz egy kis TI-ra?” (Ez a szoftver egyik komponense, amivel dolgozunk.) Magamban megvontam a vállam, és azt válaszoltam: „Miért ne...” Gondoltam ő is valami hasonló feladattal talált meg, mint Ben, és nekem tökmind1, melyiküknek segítek, játsszák le egymás között. Erre a válasz: OK, akkor menj el légyszíves a Sydney Ferries-hez, van valami gondjuk és a tanácsadó, aki korábban ott volt, már nem dolgozik nálunk. Lefirkált egy nevet és egy telefonszámot egy cetlire, és a kezembe nyomta. Elég rezignált lehettem aznap reggel, mert egy újabb belső vállmegvonás után- annyit mondtam, hogy „OK”, és indultam. Lehet, hogy legalább egy kicsit kérdezősködi kellett volna, hogy adjon valami háttérinfót, és ki ez egyáltalán, akihez megyek... Útközben elgondolkoztam azon, hogy elég kockázatos így kiküldeni valakit ügyfélhez. Én nem ismerem sem az ügyfelet, sem az eddig ott elvégzett munkát,  a főnökeim sem ismernek engem... Szóval senki nem ismer senkit, és ez a lépés nem vall túlságosan átgondolt vezetésre. A szóban forgó ügyfél a Sydney Ferries nevű társaság volt, ez a cég üzemelteti a kompokat, amelyekkel vasárnap utazgattam.

Kis színes: Mint azóta megtudtam, az első komp-szolgáltatást 1789-ben indították el Sydney központja és a folyón feljebb lévő farmok között. Az első hajó még vitorlás volt, és az Angliából ideszállított elítéltekkel ácsoltatták. Azóta egészen jól kinőtték magukat, évi 175ezer járatot indítanak, 14 millió utassal, a központi kikötő a tegnap emített Circular Quay-en található, az Operaház és a Harbour Bridge szomszédságában, a belváros toronyházai előtt.

A cég központja is bent van a központban, persze ez egy önkormányzati vállalat, úgyhogy az iroda egyáltalán nem csillivilli kivitelű bankszékházszerűség. A részleg, ahol voltam, fél szintet foglal el, a szokásos egy légtér az egész, az asztalsorok mellmagasságú paravánokkal vagy irattároló szekrényekkel elválasztva, kb.50- 100 munkaállomással (egy sorban 5-10 asztal). Nyomasztó lehet egy ilyen helyen dolgozni. Az ember, akihez mentem, valami kontroller-szerűség lehetett, elmondta és megmutatta, hogy van egy folyamatuk, amelyik 2 napja lehalt, és azóta nem jönnek a riportok a napi statisztikákkal, rá kellene jönni, mi lehet a gond.  Erre rögtön meg is fogalmazódott bennem a válasz, miszerint az lehet a gond barátom, hogy fogalmam sincs, hogy mit és miért csinál a rendszeretek, másrészt nem különösebben értek a VBA makrókhoz, ahol érzésem szerint a hiba forrása található. Persze ehelyett belül megvontam a vállam –megint-, majd nagyon komoly és szakértő arcot vágva megígértem, hogy megteszek minden tőlem telhetőt. A fickó otthagyott egy kollégával, akinek a hasonló riportok elemzése a feladata, mondván, hogy ő majd mindenben a segítségemre lesz, és távozott. Újabb emberünk Hong Kongból érkezett Sydney-be 10 évvel ezelőtt, és most nagyjából úgy beszél angolul, mint én fogok 3 hónap múlva. Legalább átérezte, hogy vannak még nehézségeim a nyelvvel :-) Dokumentáció persze semmiről nem volt, ezért nyomozásra és némi beleérzésre is szükség volt ahhoz, hogy nagyjából megértsem, miről szól a modell, aztán még némi nyomozgatás után eljutottam addig, hogy az első benyomásom helyes volt, és tényleg nem a TM1-ben (az általunk bevezetett szoftverben), hanem valamelyik agyonmakrózott Excel fájlban van a hiba. Ezt előbb meg kellene találni a VBA kódban, kitalálni, hogy működne jól és javítani. Sajna nem vagyok sem programozó, sem semmilyen informatikus (néha bánom, hogy nem végeztem el vmi ilyen sulit végül), szóval ez nem volt éppen testhezálló feladat, de otthon már kezdtem megszokni, hogy olyan feladatokkal találnak meg, amikhez nem nagyon értek... Mielőtt még halálra untatok mindenkit (főleg magamat, én ott voltam, úgyhogy tudom, mi lesz a vége), dióhéjban: sikerült azonosítani a hibát, de a srácnak el kellett mennie 5-kor, úgyhogy hazahoztam, és mivel úgysem volt jobb dolgom, hajnalra megcsináltam (nem kevés sikertelen próbálkozás és súgó-böngészés után). Kedden visszamentem, kijavítottam élesben is, és megírtam Jason-nek, hogy probléma megoldva. Közben rájöhetett, hogy talán nem volt túl bölcs döntés csak úgy kiküldeni, mert a válaszába beleírta, hogy a medence mélyebbik felén lökött bele a vízbe.

Abból most nem vonnék le messzemenő következtetéseket, hogy ez egy sikeres momentum volt, a legnagyobb pozitívum inkább az, hogy ha ilyen ütemben gyorsulnak a dolgok, talán már decemberben el tudom dönteni, hogy maradjak-e legalább addig, míg otthon újra +20 fok lesz, vagy inkább menjek haza fagyoskodni.