Az Árnyék

Ezen a héten régebben itt dolgozó kollégákkal járok ki ügyfelekhez, hogy lássam, mit és hogyan csinálnak. Ezt "shadowing"-nak, vagyis "árnyékolásnak" mondják, tehát most én vagyok az Árnyék.

Volt valami rossz szuperhősös mozi ilyen címen, jó 10 évvel ezelőtt, de nem bírtam végignézni, annyira hulladék. (Ha jó szupehős-filmet akartok, akkor nézzétek meg inkább a Watchment vagy a Kick/Ass-t :D ) Az árnyék-módszer nagyon hasznos, sokat lehet tanulni belőle. Nem is annyira szigorúan szakmai dolgokat (bár olyanokat is), inkább azt, mi a különbség a hasonló projektek otthoni és itteni megközelítése között. Otthon az ügyfél többnyire a projekt kimeneteléért fizet. Vagyis mondjuk, hogy egy cég szeretne egy új, pénzügyi tervezésre vagy riportolásra szolgáló alkalmazást. A tanácsadó cég ajánlatot tesz arra, hogy mennyi idő alatt és mennyi pénzért csinálja meg azt, a végén (jellemzően néhány hónap múlva) átveszi és kifizeti az előre leszerződött összeget. Ez persze erős egyszerűsítés, de nagyjából így működik. Itt ez a cég viszont nem a végeredményért, hanem kizárólag a tanácsadók idejéért számláz. Vagyis azt mondja, hogy itt egy remek szoftver, amivel meg lehet csinálni azt a rendszert, amire szükséged van, vedd meg, mi pedig küldünk tanácsadókat, akik megtanítanak rá, hogy építsd fel a saját modelledet. Az első lépéseket együtt megcsináljuk, aztán akkor és annyit megy ki a tanácsadó, amennyire szükséged van a továbblépéshez. Hiszen nagyrészt az ügyféltől függ, hogy mennyi segítsége van szüksége (nagyvonalú becslés készül persze). Ha értelmes embereket és elég időt szán az egészre, akkor kevésre, ha nincs elég embere, akkor többre. Szakmailag is nagy a különbség a két megközelítés között (hogyan tervezed meg és menedzseled a projektet), de ezzel nem untatnálak halálra benneteket. Inkább a szoft oldalát nézzük a dolognak, az talán érdekesebb. Ilyen szempontból szerintem a legnagyobb különbség a bizalom megléte vagy hiánya. Otthon nagyon nehéz lenne eladni egy ilyen megközelítésű projektet, mert az ügyfél azt gondolja, hogy persze, idejön a tanácsadó, kifizetünk egy csomó pénzt, ő meg elhúzza az egészet, hiszen idő alapon fizetjük. Ha kétszer annyi idő alatt csinálja meg, akkor nekünk duplaannyiba fog kerülni. És különben is, ki garantálja, hogy olyan lesz az eredmény, mint amilyet elképzeltünk? Amennyire látom, ezeket a kérdéseket a bizalom válaszolja meg. Az ügyfél bízik abban, hogy a tanácsadó az ő érdekében dolgozik és megtesz mindent a sikerért, a többi csak az ügyfélen múlik. Nekem úgy tűnik, otthon ez csak ritkán működik.
Másrészt viszont épp ezért a tanácsadónak folyamatosan hasznosnak és hatékonynak kell lennie, mert ha nem az, akkor az ügyfél jogosan kérdezheti, hogy vajon miért fizessek ki ezért a napért x dollárt, mikor nem haladtunk előre? Nincs saját irodában végzett munka, szinte mindig az ügyfélnél és az ügyféllel kell dolgozni, és minden kiszámlázható órával elszámolni mind az ügyfél, mind a cég vezetése felé. Ez azért elég kihívó tud lenni.
Az árnyékoláshoz visszatérve hétfőn és kedden egy nonprofit cégnél jártam egy kollégával. Ez a kormány gyerekvédelmi intézménye, vannak gyerekotthonaik, ahol árvákat, veszélyezetett és fogyatékos gyerekeket helyeznek el, illetve oktatással és tanácsadással foglalkoznak. Itt épp most indul egy projekt, egy olyan alkalmazást akarnak építeni, amellyel a gyerekotthonok kihasználtságát, és a szervezet pénzügyeit tudnák nyomon követni és tervezni. Ide visszamegyek jövő héten is, sőt, az is lehet, hogy az egész hetet ott töltöm. Szerdán és csütörtökön egy nagy viszontbiztosító társaságnál néztem meg egy oktatást. Itt durván untam magam, egy kolléga nagyon alap dolgokat magyarázott új üzleti felhasználóknak. Délután már jó lett volna, ha kitámaszthatom a szemhéjaimat egy gyufaszállal, mert tényleg majdnem elaludtam a hátsó sorban.

Maga az oktatás nem volt rossz, jól csinálta a kolléga, de én is sokszor oktattam ugyanezt otthon, így napi 8 órában nézni fájdalmasan unalmas volt. Reggel viszont remek idő volt, kicsit korábban értem a helyszínre, így sétáltam egyet a szemben lévő nagy parkban.

Az oktatáson öt, negyven körüli ember vett részt az IT és a kontrolling osztályról, ők elmentek meginni egy sört ebédidőben egy közeli pubba és minket is invitáltak. Én viszont kivételesen hoztam szendvicseket, csakúgy, mint az oktatást tartó kolléga, ezért inkább kimentünk a parkba enni. Ebédidőben sokan kiültek a padokra és a fűre, és mi is ott ettünk, a háromcentisre nyírt gyepen ücsörögve a napsütésben.

Ezt még reggel lőttem, délben nem akartam nagyon hülye turistának tűnni és sziesztázó embereket fényképezni.

Kicsit furán éreztem magam öltönyben piknikezni, de egyrészt sokan tették ugyanezt, másrészt nem rossz ez így november közepén. 

Ha hétvégén is jó idő lesz, lehet, hogy végre lemegyek a partra. Jut eszembe, még a koszfészekben megismert amerikai fotós invitált egy érdekes programra, mikor költözött kifelé. Most, hogy megjött a felesége, felköltöztek kicsit északabbra a várostól, és új szomszédjuknak egész érdekes hobbija van: extrém horgászat... Kíváncsi voltam, mi lehet extrém a horgászatban, a horgászatról inkább a csend és nyugalom (és unalom) jut eszembe, de ezek ott kicsit más dimenzióban nyomják a dolgot. A lényeg: kajakról horgásznak cápára. Persze nem nagy fehérre, csak kisebb fajtákra, de akkor is, nekem elég meredeken hangzik a dolog. A fotós viszont nagyon rá volt kattanva, hogy ő is kipróbálja, és győzködött, hogy majd írjak neki és mehetünk együtt. Szerintem ezek hülyék, de végülis tényleg kissé unalmasak a hétvégéim egyedül , talán jót tenne egy kis izgalom :-)