7vége

A minilakás előnyei közül a legnyilvánvalóbb, hogy villámgyorsan rendet lehet vágni. Nem nagyon szeretek takarítani (ki szeret?), de a takarításnál is jobban utálom a rendetlenséget, így az otthoni rutinhoz hasonlóan itt is rendrakással indul a hétvége. Szerencsére itt ez tényleg nem nagy kunszt, még én is végzek mindennel egy óra alatt, pedig meglehetősen körülményesen nyalom végig a lakást. Szombat délutánra azt terveztem, hogy beszerzek még néhány szükséges holmit (rengeteg minden hiányzik még), vasárnap pedig végre lemegyek a partra. Szombaton tehát átmentem Chatswoodba, ahol a bevásárlóközponton kívül elsétáltam az „illetékhivatalba” is. Be akartam ugyanis szerezni egy itteni fényképes igazolványt, hogy ne kelljen mindig magamnál tartani az útlevelemet. Igaz, így sem hordom mindenhová, mert magamat ismerve félő (nem is, inkább teljesen biztos), hogy inkább előbb,  mint utóbb elhagyom, és akkor járhatok a követségre és a bevándorlási hivatalba. Az ilyen igazolvány kiváltásához szükség van az útlevélre, és még valamire, ami igazolja a kilétemet és a lakcímemet. Azt terveztem, hogy ez utóbbi a nemrég aláírt albérleti szerződés lesz, de sajnos ez nem volt elég meggyőző a hivatalnoknak. Kérte, hogy mutassak még valamit, pl közüzemi számlát. Persze ilyenem egyelőre nincs. Bankkártya? Itt megörültem, az van néhány. Mutattam egy OTP-s Visa kártyát, de az nem volt jó, mert magyar, és különben is, fordítva van írva rajta a nevem... Jó, van másik, épp néhány napja kaptam meg az itteni bankszámlához járó MasterCardot. Ezt már majdnem elfogadta, de aztán mégsem, mert rámutatott, hogy ezen meg el van írva a nevem. És tényleg... Észre sem vettem (nem nagyon nézegettem), de Cs helyett Sc-vel kezdődik rajta a családnevem. Értem én, hogy a vezetéknevemből tulajdonképpen csak az utolsó betűt ismerik (a többi ugye vagy betűkombináció, vagy ékezetes karakter), de mégis, egy bankkártya kiállításakor ennél jobban is odafigyelhetnének. Ennek ellenére is, ha szorult volna egy kis segíteni akarás a nőbe, akkor elfogadta volna, hiszen nyilvánvaló volt, hogy elírás, de nem szorult, ezért mehetek vissza néhány hét múlva újra. A beszerző körút további része jobban alakult, vettem még néhány apróságot a konyhába, és jó előre beszereztem egy wifi routerrel kombinált ADSL 2+ modemet. Jövő pénteken végre bekötik a netet, felkészülten akarom várni a napot. A mobilnetem amúgyis haldoklik, lehet, hogy máris elértem az adatforgalom-korlátot? Láttam tévéket is viszonylag jó áron, de úgy döntöttem, egyelőre jól megvagyok anélkül is.

Vasárnap végre megcéloztam a partot (és el is találtam).

 Az volt a terv, hogy lemegyek Manlybe, körülnézek, talán bérelek egy szörfdeszkát is. Azért épp Manly, mert a ház előtt áll meg a helyijáratos busz, ami egyből odavisz, így ez a leggyorsabban elérhető beach. Ezen kívül tényleg jó hely, nekem szimpatikusabb, mint a Bondi, de azért ez is tud  tömött lenni sajna. Dél körül oda is értem, először is körbesétáltam a korzót és vettem végre egy flip-flopot, ami az itteni öltözködés megkerülhetetlen részét képezi.

Most már csak munkába menet kell cipőt húznom :-) Miután ezzel megvoltam, irány a strand. Nem tudtam, hogy épp ezen a hétvégén rendezik meg a Manly Surf Fesztivált, ezért ma különösen nagy volt a tömeg, aminek először nem nagyon örültem, de aztán a programok meggyőztek, hogy jó ez így.

Igaz, hogy végül nem béreltem deszkát, mert nem tudtam volna elvonulni magamban bénázni, viszont cserébe végre láttam élőben, hogy nyomják az igazán profik. 2-től „Celebrity Surfing” volt, aminek keretében több világbajnok tartott bemutatót. Bár a körülmények nem voltak épp ideálisak (kicsik voltak a hullámok a part közelében, és kicsit összevisszák is), de így is rá kellett jönnöm, hogy ezek nem ugyanazt a sportot űzik, mint a messziről idetévedő turisták (khmm...).  Februári próbálkozásaim kb úgy viszonyulnak az itt látottakhoz, mintha a Városligeti tavon csónakázást hasonlítanánk a Niagarán raftingoláshoz. Van néhány közös pont:  mindkettőt csónakkal csinálják a vízen, de nagyjából itt vége is a hasonlóságoknak. Pedig kívülről egyszerűnek tűnik: jön a hullám, eveznek felpattannak, és mennek (néha ugranak vagy forognak). De mint egy errefelé népszerű ausztrál komikus mondta, ő is kipróbálta, mert egyszerűnek tűnt, de aztán rájött, hogy  valójában egyszerűbb megenni egy nagy marék homokot és inni rá egy liter sós tengervizet, mint szörfözni.
Miután vége lett a bemutatónak, körbesétáltam a partszakaszt. Vannak strandröplabda pályák is, tisztára, mint Balatonmáriafürdőn, kár, hogy az ott megszokott csapat nincs itt :-/

A strand legtávolabbi sarkához közel felfedeztem egy kölcsönzőt, legközelebb valószínűleg ezt fogom megcélozni, már csak valami csomagmegörzőt kellene találni a cuccaimnak. Visszafelé sétálva a pusztító napsütésben már éreztem, hogy fel kellene venni a pólót, mert kezdek leégni. Még csak tavasz van errefelé, nem is volt nagyon meleg (24 fok), viszont felhő alig, az UV sugárzás valószínűleg extrém magasságokban. Ennek ellenére a kellemes hőmérséklet és hűvös szellő egy ideig elnyomta a pusztuló bőrsejtek halálsikolyát. Persze kenem magam vastagon, de sajna inkább amolyan északi típus vagyok, viszonylag világos bőrrel és szemmel (nehezen hiszem el, hogy az őseim Belső-Ázsiából lovagoltak be a Kárpát-Medencébe), ezért a kence nem sokáig véd meg. Igaz, most már néhány árnyalattal barnább vagyok (régen láttam telet :D ), de kövér-gyerekkoromban, mikor a gátlásaim ellenére nagynéha mégis  levettem a pólómat a napon, nehezen lehetett rámnézni, mert hóvakságot okoztam. Node visszatérve a fényesebb jelenhez, mire visszaértem a központi részre, elkezdődött egy koncert, egy zenekar hol Beach Boys-ra emlékeztető számokat, hol reggie-szerűséget játszott.

Nem volt nagy szám, de a hely hangulatához tökéletesen illett, ezért elidőztem ott egy kicsit és néztem a lötyögő közönséget, mielőtt elindultam „haza”.