Június, július

Majdnem két hónap telt el az utolsó bejegyzés óta. Nem mondhatnám, hogy semmi érdekes nem történt ezalatt, de a folyamatos íráshoz kevés lett volna a muníció. Az utóbbi hetekben többen a szememre vetettétek, hogy nem jelentkezünk, nem tudtok rólunk semmit, ezért most mégis megpróbálok összedobni néhány bekezdést.
Először is a munka, hiszen ez tölti ki időnk nagy részét. Hajni időközben bedolgozta magát a kávézóba, és közben ő is megszokta az összevissza műszakokat és a folyamatos hajtást. Ugyan nem szerette meg az állást, de most már elvan vele. Persze továbbra sem akar hosszabb távon ott maradni, remélhetőleg hamarosan elkezd másfelé nézelődni. Igazából nemrég lett is volna lehetősége más, nyugisabb, és talán előremutatóbb munkakörben dolgozni. Az egyik itt élő magyar ismerősünk (a kettőből, a másik a párja :D ) felajánlotta neki, hogy dolgozhatna recepciósként egy hotelben, és őt érdekelte volna a dolog, de sajnos miattam nem tudta elvállalni. Én ugyanis egészen más irányban gondolkoztam azokban a hetekben. Felvillant előttem egy otthoni álláslehetőség, ami megmozgatta a fantáziámat, és a szeptemberi hazaköltözést fontolgattam. Most azonban úgy látszik, mégsem jön össze, ezért egyelőre mindenki maradt ott, ahol volt. Én közben egy nagy bányavállalatnál dolgoztam / dolgozom (persze nem a fiúkkal a tárnában). Én sem mondhatnám, hogy szeretem, amit csinálok, de elvagyok ott. Még egy hétig tart a projekt (illetve akkor fogy el az ügyfél tanácsadókra szánt büdzséje), remélem, aztán is valami elfogadható, de hosszabb projektre vezényelnek. Röviden a munka ugyanolyan, mint Sydneyben volt, de nem bántam meg, hogy átjöttünk ide, jobb helyen lakunk, most télen az idő is sokkal jobb itt, mint délebbre, kicsit többet is keresek, így három hónap után kijelenthető, hogy jó döntés volt váltani. Azért két hete kicsit meginogtam, mikor az ex-főnököm megint megkeresett Sydneyből, és még több pénzt ajánlott, ha visszamegyek hozzájuk, de (részben az imént említett hazaköltözési tervek miatt) én is nemet mondtam.

Node szerencsére nem csak hétköznapokból áll az élet, néha szórakozunk is. Voltunk Görög Fesztiválon, Téli Fesztiválon, Word Press Photo kiállításon és néhányszor Gold Coaston, de ezekről most lusta vagyok írni... Júniusban hirtelen elhatározásból megnéztük Kylie Minouge-ot is, hazai pályán. Egy csütörtöki napon hallottam, hogy szombaton koncert, és csodával határos módon még sikerült jegyet kapni az amúgy kb. telt házas koncertre. Nem mintha nagy rajongók lennénk (főleg én), de Hajni szereti a könnyen dudorászható popzenét, és én is kíváncsi voltam, hogy nyomja élőben, úgyhogy elmentünk. Nem voltam hasra esve a produkciótól, de azért egy estét megért. A néhány fülbemászó slágeren kívül sem a zene, sem az énekhang nem túl ütős élőben, ezen hiányosságokat pedig a látvánnyal próbálták ellensúlyozni. És a show tényleg látványos volt. Az más kérdés, hogy a látvány nem épp nekem szólt, és az is kiderült, miért annyira népszerű a művésznő a világ meleg közösségeinek köreiben... A koncert előtt eszembe jutott az a bizonyos aranyszínű forrónadrág, ami a 90-es években újra híressé tette Kylie-t  (gy.k.: Spinning around), de aznap este sajnos nem ő viselt forrónadrágot, hanem a táncosai. A háttértánc-kar pedig főként erősen alulöltözött, kockásra gyúrt, és felettébb „gyanús” mozgáskultúrájú fiatalemberekből állt... De legalább Hajni és a többi jelenlévő lány értékelte a látottakat. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy mindenki, aki a fiúkat szereti. Íme a show kezdete (youtube videó a turné egy másik állomásáról, ugyanezt az előadást láttuk, azt hiszem jól mutatja, hogy nem a zenére van kihegyezve az egész):



Lányoknak és az ilyesmire fogékonyaknak szintén mobilos koncertfelvétel az egyik zárószámról itt (All the lovers): http://www.youtube.com/watch?v=Cc6DJi-YluE). Lakatos Márk és Viva Kristóf biztosan rekedtre sikoltozták volna magukat és összekarmolják egymást a gyönyörűségtől... Összefoglalva azért azt gondolom, hogy a másfél méter mély minidíva még így, negyvenes évei közepén is jól mutat a színpadon, és megérte megnézni.

Régóta terveztük, hogy elmegyünk egyszer bálnát nézni, és két hete ezt is letudtuk. Queensland partjai előtt ebben az időszakban vonulnak a hosszúszárnyú (más néven púpos) bálnák. Gold Coastról több cég indít bálnanéző hajókat, én igyekeztem kiválasztani azt a vállalkozást, amelyik a legkisebb hajóval megy, mert egyrészt nem szeretem a tömeget, másrészt kisebb hajóról közelebbről lehet látni az állatokat. Ezen a hajón nagyjából a víz szintjén álltunk, így ígéretesen indult az út. A Nerang folyó Gold Coastnál ömlik a Csendes Óceánba, és a torkolat közelében részben természetes, részben mesterséges lagúnákat képez. A térképen jól látszik, hogy hálózzák be ezek a lagúnák a várost (jobbra a part és az óceán):

A mi hajónk is a folyóról indult, kb. fél óra alatt értük el az óceánt, és közben olyan botrányosan  luxus vityillók mellett haladtunk el, hogy győztünk pislogni. A kapitány közben elmondta, hogy pl. az alábbi képen látható partszakaszon 3 millió dollár körül vannak a telkek árai - ház nélkül. Amint látható, nem csak jól néznek ki, de kényelmesen le lehet parkolni előttük a közlekedési eszközöket. Ki mivel jár...

A jobb oldali villa tulajdonosa állítólag nem is használja ezt a házat, csak azért vette meg, mert nem sok magán helikopterleszálló van a környéken, és ő akart egyet. Van nyaralója itt Kylie mellett több hazai és nemzetközi hírességnek (pl. Jackie Chan-nek), és elcsónakáztunk a Billabong vezérének háza előtt is, az is elég szerény:

(A jobb oldali ház az, az alacsony kék „fal” a medencéből induló „vízesés”.)

A folyóban tiszta vize ellenére egyébként nem ajánlott fürdeni, mert tele van bikacápákkal, amely az egyik legagresszívebb cápafaj a világon. Pech.
Mikor végre kiértünk az óceánra, végre rákapcsoltuk, és gyorsan kimentünk a nyílt vízre, a szabályozás szerint ugyanis a parttól számított 5 km-en belül nem lehet bálnanézést szervezni. Hajni nagyon aggódott, hogy a bálnákkal is ugyanúgy járunk, mint néhány hete a vadon élő koalákkal, és nem látunk egyet sem. Történt ugyanis, hogy nemrég kettesben kirándultunk egy közeli erdőbe, ahol a hivatalos ismertetők szerint 3-5 ezer (!) koala él. Ez biztosan igaz is, de mi nem találtunk egyet sem... Egy darabig járkáltunk, meresztettük a szemünket, de egy árva szőrcsomót sem sikerült felfedezni, pedig beállt a nyakunk a folyamatos felfelé bámulástól.

Node vissza az óceánra. Jó előre utánanéztem, mit is kell majd nézni, úgyhogy kis ismetterjesztés következik: A hosszúszárnyú vagy púpos bálna a nagyobb testű barázdásbálna-félék közé tartozik, hossza elérheti a 16 métert, tömege a 40 tonnát (összehasonlításképpen: egy csuklós Ikarus busz ugyanilyen hosszú, de csak 12 tonnát nyom). Szóval nem meglepő módon a bálna egy nagy állat. A hosszúszárnyú bálna csak nyáron, a sarki vizekben táplálkozik (rákokat, halakat, tintahalakat eszik). Télen a trópusi tengerekbe vándorol, hogy párosodjon és elljen, ez idő alatt csak a zsírtartalékából él. A hosszúszárnyú bálna különféle halászási módszereket alkalmaz. Ilyenek a lökéshullámok, melyek a farokcsapások és a felugrás következtében keletkeznek, és ily módon felriasztják a halakat, míg a másik módszer a bálnák által a víz mélyéről kibocsátott buborékok, melyekkel megzavarják a zsákmányt. (Több infó a Wikipédián...).

A hajó legénység láthatóan gyakorlottabb volt nálunk, és mindössze negyed óra keresgélés után sikerült is kiszúrniuk két egyedet, akik észak felé úsztak, úgyhogy igyekeztek a közelükbe navigálni. Először csak a távoli páraoszlopokat láttuk, ahogy kifújták a levegőt, aztán egy időre eltűntek, mi pedig azt gondoltuk, hogy ennyi volt, ennyivel kiszúrják a szemünket 90 dollárért, de aztán egyszer csak egészen közel bukkant fel a hátuk a vízből (saját mobilos videó).



Ekkor már Hajni inkább abban reménykedett, hogy ennél azért már nem jönnek közelebb, és gyanakodva pásztáztuk a sötét vizet, hol bukkannak fel legközelebb :-) A kapitány sem iparkodott nagyon közel tartani a hajót, mint elmondta, a bálnák abszolút veszélytelenek, és általában pontosan tudják, hol a hajó, de azért mégiscsak hatalmasak, nem idomított akváriumi delfinek, és egy vétlen ütközés is kellemetlenül következményekkel járna. Nem beszélve arról, hogy mikor kiugranak a vízből, akkor visszaérve nagyobbat csobbannak, mintha Lang Györgyi és Falusi Mariann tandemben ugrana seggest a Balatonba a siófoki bungee toronyból. Nem gondoltam volna, hogy a bálnák kiugrálnak a vízből, pedig de. Mégpedig elég látványosan (ismét saját mobilos videó, elnézést a minőségért):



Hogy egy profi fotós által készített képpel is érzékeltessem a látványt (forrás: National Geographic):

Egészen elképesztő. Örülök, hogy ide is sikerült eljutni.

Augusztus első felében mégis hazalátogatunk, aztán jövünk vissza legalább még egy kis időre (meglátjuk...), így talán lesznek még további bejegyzések. Időrendben a következő tervek: Balatonmáriafürdő-Alsó, Zalakaros, majd később Cairns és a Nagy Korallzátony. Előbbiekről lehet, hogy nem írok, utóbbiakról valószínűleg igen :-)