Ingatlanok

 A minap ebéd közben az ingatlanpiacról beszélgettünk a kollégákkal annak kapcsán, hogy egyikük épp házat készül venni. Érdekességképp bedobtam a beszélgetésbe, hogy nálunk az emberek túlnyomó többsége saját tulajdonú lakásban/házban lakik, aminek hallatán igencsak elcsodálkoztak. Hogy lehet ez? Ilyen gazdagok lennénk? Ausztráliában ugyanis – több „nyugati” országhoz hasonlóan jellemzőbb az ingatlan bérlés. Erre el kellett magyaráznom, hogy nálunk ez nem működik, legalábbis nem legálisan. Magyarországon ugyanis a sztereotípiákkal ellentétben (szerintem) nem a lovaglás, a vívás vagy a vízilabda a nemzeti sport, sokkal inkább az adóelkerülés (kényszerből, persze). Ha „hivatalosan” adnák ki a lakást az emberek, akkor a befolyt bérleti díj után jövedelemadót kellene fizetni. Ezt pedig ugye nem akarhatjuk. Így a piac szabályozatlan, gyakorlatilag semmi nem védi sem a tulajdonost, sem a bérlőt a visszaélésektől. Ha kiveszek egy lakást, és a tulaj meggondolja magát, és ki akar tenni egy két hónap múlva, akkor kitesz (ami konkrétan előfordult velem is Pesten). Ha viszont én vagyok az erőszakosabb (és nagyobb), akkor egy év után sem tud kitenni legálisan, akkor sem, ha nem fizetek. Ezért – és a belénk kódolt birtoklási vágy miatt – a piac nem működik, inkább mindenki megpróbál saját lakást venni, még akkor is, ha aztán beleragad az óriási jelzáloghitelbe, és ha valami miatt váltani kellene (nagyobbra / kisebbre / más városba), akkor próbálhatja nagy veszteséggel eladni a nehezen megszerzett ingatlant. Persze – magyaráztam – az árak nem mérhetők az ausztrálokhoz. Nálunk 150 ezer dollárért (kb. 30 millió Ft) már jó házat lehet venni Budapesten kívül. Erre jött a következő elképedés és kérdés: najó, de akkor mibe fektetik a pénzüket az emberek, ha már megvették és kifizették a lakásukat??? Itt ugyanis ez az egyik magától értetődő és biztonságos módja a megtakarítások befektetésének. Sok társasház (itt: apartmanház) részben e célból épül, szinte csak bérlők lakják. Van recepció, biztonsági szolgálat, többnyire medence, konditerem, néha szauna. Erre szakosodott cégek „üzemeltetik” a komplexumot (takarítás, karbantartás, ilyesmik). A tulajdonos megveszi, aztán megbíz egy ingatlanközvetítő céget azzal, hogy adja ki és szedje be a bérleti díjat, aztán gyakorlatilag nem foglalkozik többé vele. Én utalom a pénzt az ingatlanos cég számlájára hetente, ők leveszik a százalékukat, és utalják tovább a tulajnak. Mindenről szép vaskos szerződés készül, és a kaució például nem a tulaj a tulajdonos számláján pihen, még csak nem is az ingatlanosén, hanem egy külön e célra létrehozott független szervezetén, amelyhez vita esetén fordulhatnak a felek. Visszatérve az eredeti kérdésre: mibe fektetik a pénzüket a magyarok, ha már megvették álmaik házát/lakását? Megnyugtattam, hogy emiatt nem kell aggódnia, viszonylag kevés honfitársam küzd ezzel a problémával mostanság :-)

A következő téma a lakások mérete volt, mert megemlítettem, hogy olvastam valahol tavaly, hogy az átlagos egy főre jutó lakóingatlan alapterület a világon Ausztráliában a legnagyobb. Újabb csodálkozó tekintetek... Egyikük azt válaszolta, hogy ezt nem hiszi. Szerinte itt egy átlagos egy hálószobás lakás nem lehet több, mint hmm... 70-75 négyzetméter... Mondtam, hogy nálunk az újépítésú „lakóparkokban” az egy hálószobás (amerikai konyhás) lakások inkább alulról nyaldossák az 50 négyzetmétert. Próbálta kiszámolni, hogy a fenébe férhet bele ez 50 négyzetméterbe, de nem nagyon tudta elképzelni.