Az óvatosság jogos, lakásokat, sőt a tűzlépcsőkön kívül a folyosókat és gyakorlatilag az egész épületet vastag szőnyeg borítja. Ha nem sikerülne az első percekben eloltani egy tüzet valahol, akkor nagyon gyorsan nagyon kellemetlen lenne a helyzet. Szóval jó, hogy van füstjelző, de talán egy kicsit túl érzékenyre van állítva. Azt nem tudtam, mennyi idő alatt indul be az oltás, és amúgy is hétfő reggel volt, értelmesebbnél értelmesebb gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben kiugrottam az ágyból. Leverhetném például egy székkel a mennyezetről a riasztót, attól tuti elhallgat. Aztán megláttam, hogy az egyik szélén a „Hush” feliratot (csend, hallgatás), megérintettem és elhallgatott. Aztán elengedtem és folytatta. Tartottam tőle, hogy állhatok ott morc fejjel félálomban nyújtózkodva, amíg Hajni lemegy a portára és megkérdezi, mi ilyenkor a teendő, de aztán egy perc múlva megpróbáltam megint elengedni, és akkor már elhallgatott. Illetve majdnem, mert még húsz percig percenként egyszer gyanakodva megcsippant, pont csak annyira, hogy ne tudjak már visszaaludni. Persze mire meguntam a küzdelmet, megint felkeltem és megittam a kávémat, abbahagyta.
A lakást egyébként egészen megszerettük elhanyagolható mérete ellenére. 6 hónapra kötöttem meg a szerződést, elvileg május közepén járna le, ezért is ért váratlanul a héten kapott levél, amelyben az ingatlanügynökség értesít, hogy a bérleti díj május 1-től heti10 dollárral emelkedik. A levél szerint ezt a szerződés szerint megtehetik 60 napos értesítéssel. Előkerestem a szerződést (kb. 20 oldal, apró betűvel), és beigazolódott a gyanúm, miszerint a fix időszakra kötött megállapodást nem lehet módosítani annak lejártáig. Ez az ingatlanügynök srác amúgy is elég tenyérbemászó, lehet, hogy egyszerűen közölni kellene vele, hogy olvassa el még egyszer a saját formaszerződésüket. Viszont Hajni elvileg nem lakhatna itt anélkül, hogy ő is rákerülne a szerződésre, ezért valószínűleg inkább benyeljük az emelést, 2 héttel később amúgy is lejár a bérleti időszak, így összesen 20 dollárról menne a vita, annyiért nem érdemes. Az inkább aggaszt, hogy már most közölték, hogy a tulaj szeretné megújítani a bérletet, vagyis alá kellene írnom a következő 6-12 hónapot is. Azt terveztük, hogy majd áprilisban döntjük el, hogy maradunk-e egyáltalán Sydney-ben, és ha igen, akkor váltunk -e lakást. Ha maradunk, akkor jó lenne egy nagyobb, amiben van külön hálószoba, és esetleg valami fűtési lehetőség (pl. légkondival). Másrészt viszont megszoktuk, hogy ez a kis lyuk mennyire jó helyen van, minden megtalálható 100 méteren belül. Szóval itt kellene valami a közvetlen környéken, de a kínálat aggasztóan alacsony. Konkrétan éppen egy lakást sem hirdetnek, ami szóba jöhetne. Remélem, még hagynak egy kis időt a döntésre. Jövő szombaton jön az ügynök megnézni, nem vágtunk-e tönkre valamit eddig, akkor biztosan szóba kerül a hosszabbítás és a határideje is.
Péntek este elmentem sörözni egy nagyon jó barátommal Pestről, aki épp Ausztráliában turistáskodik. Neki a partokon és az emberek általános lazaságán kívül az tetszik a leginkább Sydney-ben, hogy mennyire jókat lehet enni. Tele a város jobbnál jobb éttermekkel a világ minden tájáról, és ezekben nem csak jó az étel, hanem valóban autentikus is. Bármilyet lehet találni, amilyet akarsz a görögtől a japánig, és az olasz étteremben tényleg olaszok főznek és dolgoznak, a thaiban thaiok, ésígytovább. Mi Hajnival szombat este egy mexikói éttermet céloztunk meg Crows Nestben. Mint mindig, most is tele volt az utca, de szerencsénkre rögtön kaptunk asztalt a kinézett helyen.
A személyzet egy echte mexikói család, a hely is olyan, amilyennek lennie kell, az étel pedig jóféle, Mexikóból importált sörrel leöblítve fenomenális volt.
Ha jól tudom, egy hónap múlva általános választások lesznek itt. A hazai gyakorlattól eltérően itt mindennapokban nem igazán hallok politikáról, az emberek nem politizálnak a munkahelyeken, a hírcsatornán is inkább csak egy-egy aktuális témáról megy a vita (most éppen a széndioxid kibocsátás megadóztatásáról). Kíváncsian várom, hogy mennyire fog ez megváltozni a kampányidőszakban. Ma láttam egy műsort, amelyben két választókerület egy-egy kormánypárti és ellenzéki jelöltjét mutatták be interjúk keretében. Ami feltűnt, hogy itt a jelöltek egyedül kiállnak szórólapozni a kerületük egy-egy frekventált pontjára (a helyi vasútállomáshoz, bevásárlóközponthoz), köszöngetnek, beszélgetnek a járókelőkkel (ha szóba állnak velük). A kertvárosokban pedig (szintén egyedül) járnak házról házra, bekopogtatnak és bemutatkoznak (XY vagyok, én szeretném képviselni a kerületet a parlamentben). Legtöbb helyen – bár lehet, hogy csak a kamerák miatt – barátságosan fogadják őket, beszélgetnek néhány percet az ajtóban állva aztán megy tovább a következő házhoz.
Lehet azon vitatkozni, hogy jó-e az, ha az emberek többsége nem foglalkozik a politikával, vagy egyszerűen nem is érdekli az, de én azt gondolom, hogy amíg jól élnek és nem szívatják őket a saját vezetőik (mint egyes országokban...), addig jó ez így. A szívatásról jut eszembe kissé megkésve, hogy a magánnyugdíjpénztári kavarás kapcsán kiderült, hogy Sydney-ben nincs magyar külképviselet. Én ugyanis erősen gondolkodtam azon, hogy csakazértsem öntöm bele megtakarításaimat az állam feneketlen (és lyukas) zsákjába. Írtam hát a magyar konzulátusnak, hol tehetném meg azt a bizonyos nyilatkozatot. Egyébként nagyon rendesek voltak, felhívtak telefonon levél helyett, és közölték, hogy Sydney-ben költségcsökkentés miatt évekkel ezelőtt bezárt a magyar képviselet. Havonta egyszer idejön a konzul fogadóórát tartani (erről lecsúsztam már), de egyébként el kell repülnöm Canberrába, hogy személyesen adjam át a nyilatkozatot. Ezért persze nem fogok szabadságot kivenni és repülni, így ennyiben maradtunk.
Szomjazunk az új posztra
VálaszTörlés