Évkezdés

A Karácsonyhoz hasonlóan idén a Szilveszter is kimaradt, már ami a buli részét illeti. Miután hazaértünk a partról, este ittunk némi pezsgőt és elmentünk egy parkba az öböl partján, ahonnan remekül rá lehet látni a hídra és a toronyházakra, onnan néztük meg a híres éjféli tűzijátékot. Annyira nem vagyunk rákattanva a tűzijátékokra, és érzésem szerint otthon is el tudnak durrogtatni nagyjából értelmetlenül közel ennyi pénzt, de azért hangulatos, meleg nyári este volt, a közönség pedig hálásan ujjongott a csúcspontokon. Ez itt a vége:

Vasárnap és hétfőn még strandoltunk és semmittettünk, aztán tegnaptól élesben is elkezdődött a multi projekt. Az első benyomások nem cáfolnak rá a multikról kialakult sztereotípiámra, ezek kb. ugyanolyanok mindenhol. Állandóan 3-4 betűs rövidítésekben beszélnek, minek következtében még egy ideig nehezen fogjuk megérteni, miről van szó, ha akarnak valamit. Már múlt héten kaptam ott is egy notebookot, mert biztonsági okokból csak ezzel lehet kapcsolódni a cég hálózatára (most már három gépem van, hurrá). Kedden 25 olvasatlan e-mail fogadott az új céges mailboxomban, annak ellenére, hogy senkinek nem adtam meg ezt az e-mailcímet, ésígytovább.

Időközben az is kiderült, hogy a távozó kollégát, akit most helyettesítünk, mégsem fogják friss munkaerővel pótolni. Ha ledokumentáltuk a rendszert, ketté fogják bontani a feladatkörét: az üzleti igények összegyűjtése és a koordinációs feladatok egy helyi kollégához kerülnek majd, a szoftverfejlesztést és -támogatást pedig kiszervezik Indiába. Tegnap beszélgettünk egy indiai „szakértővel”, aki azért jött egy hónapja, hogy egy hasonló feladatkört megtanuljon és átvegyen, majd visszamenjen Indiába, betanítson ott is néhány embert, és onnantól ők csinálják az adattárház támogatás egy kis részét. A TCS nevű tanácsadó és outsourcing cégnek dolgozik. Kérdezte, hányan dolgoznak a mi cégünknél, mondtuk neki, hogy összesen kb. 25-en. És a TCS-nél Indiában? – kérdeztünk vissza. Kétszázezren... Ezzel nehéz versenyezni :-) Valószínűleg minden „szakértő” egy valamihez ért, betanítják egy kis részfeladat végzésére, mint egy gyárban, viszont napi két zsemléért és tíz deka parizerért dolgoznak, így ha ráállítanak valamire egy kisbusznyi munkaerőt, akkor is olcsóbban jönnek ki, mintha megfizetnének egy teljes munkaidős ausztrált. De az is lehet, hogy tévedek, és azért szervezik ki ezeket a feladatokat, mert ők jobban csinálják, mint a helyiek.

Időközben Hajni elkezdett munkát keresni, merőben más módszerrel. Sajnos ő német vonalról jött, az angolja még egy kis fejlesztésre szorul, mielőtt megpályázhatna egy „irodai” állást, ezért a cél kezdetben egy kávézó vagy étterem lenne számára. Az ilyen állásokra általában nem lehet a megszokott kényelmes módon, interneten keresgélve pályázgatni. Körbe kell járni fizikai valónkban, nyomtatott önéletrajzot szorongatva és jó esetben találni és bemenni olyan helyekre, ahova a kirakatba ki van téve a „Munkalehetőség”, „Segítséget keresünk” vagy hasonló tábla. Vagy ha nincs, de a hely szimpatikus, akkor enélkül is próbálkozni, megkeresni a menedzsert és odaadni az önéletrajzot. Kitartás és szerencse kell ahhoz, hogy így állást találjon, de nem lehetetlen. Addig is, amíg talál valamit (és esetleg majd munka mellett is) beiratkozik egy nyelviskolába, jövő héten kezd. Tegnap talált is egy kávézót, itt az épületben, ami ideális hely lenne a kezdéshez. A menedzser nem volt bent, de az egyik alkalmazott megígérte, hogy eljuttatja hozzá az önéletrajzot, és hívni fogják. Reménykedünk.